Merry-merry Christmas!

Nemtok mit írni a karácsonyról, mert mindent kutyafuttában vásárolgatok egy-egy ritka szabad órában esténként, semmi jingle bells, semmi karácsonyi vásár, amit terveztem, nincs fahéjillat, kalácsillat, forraltbor-illat... még fenyőfaillat sem, lévén kényszermegoldásként apró műfenyő műanyagdíszekkel emlékeztet otthon az ünnepre. Meg egy cégesszínű nagyobbacska műfenyő itt bent az irodában.

Péntek délutántól viszont snitt, nem akarok még a cégesbulin sem a botrányos évzárásra gondolni, igazi ünnepet kérek szépen itt is, pasival is, aztán vasárnaptól otthon veszekedésmentes sütés-főzést, fadíszítést, meghittséget. És mindenkinek ugyanezt, let them know it's Christmastime...

"relationship status: married"

Tegyük fel, hogy volt az életedben egy viharos, szenvedélyes nagy szerelem. Hát persze hogy volt ilyen, és persze hogy az ilyeneknél törvényszerű a tragikus vég. És aztán a szakítás után egy évvel az illető exed hoppácska-ukkmukkfuck, megnősül (ezt egy iwiw-szerű honlap személyes profiljából kell véletlenül megtudnod). Well-well, nemnagyon tudtam beazonosítani mit érzek, lágyan megütött, de azt tudtam, hogy fájdítani már nem tud. Örülni azért nem örülünk, hiszen hogyan tudná egy Oroszlán megemészteni, hogy valaki nem sír utána az idők végezetéig? :-D

Elkelt atelivér, senki többet!

túl beszédes

- egy kéz, ami megállít a továbblépésben
- egy túl nagy akadály, amit le kell küzdeni, hogy levegőhöz jussak, és elinduljak felfelé
- egy kéz, ami segít, hogy ne essek vissza a múlt örvényébe
- az én saját kezem, ami megakadályozza , hogy a következő lépcsőfokra lépjek. csak
én adhatok szabad utat magamnak.
- a kezek össze is csukódhatnak, a felfelé tartott hüvelykujj optimista ígérete ellenére az én
vérem fog csorogni az összeszorított ököl belsejéből
- a kezek talán oltalmaznak?
- lehet hogy csak megfáradtam, és segítenek megpihenni, mielőtt továbbindulok
- mész vagy maradsz, a lépcső tetején úgyis a vízbe pottyansz

Adulthood címet adtam neki.

Biztos a lenti macskás képnek, meg Caki macskallergiájáról való értesülésnek köszönhető, hogy azt álmodtam, hogy egy vérmacska a hátamba harapott, és a pólóm hátulján vicsorogva ráfogott a harapásra, úgy rohangáltam vele fejvesztve óbégatva, hogy szedje már le valaki!!

Vizuális típusok előnyben :-D

Az egyik autós műsorban hangzott el ez a gyöngyszem az IQ-fighter műsorvezetőtől, aki a motorháztetőre hanyagul rádőlve szembesült a kis meglepivel:

- Jajj, beleültem egy madárkloákába!

Örökre beírtam magam a cégtörténetbe a kollektív wellness-hétvégén. A beteges exhibicionizmusom, az lesz a végzetem. Mért kell nekem kihívni a sorsot magam ellen... Délutáni szieszta után ugyanis csak azért öltözöm fel csinosan szolid felsőbe-kardigánba, skinny-jeansbe és kedvenc csizmába, és csak azért billegek be a medencéhez kedvesen elcsacsogni az apróságokkal és a fürdőző kollegákkal, hogy egyikük engedve az általam generált egyértelmű jelzések hívószavának hátulról egy határozott mozdulattal besegítsen a fürdőzők közé. Az összes főnökség szeme láttára természetesen.
A köz figyelmét tehát maradéktalanul sikerült felkelteni, ahogy utcai toalettben hápogtam a kellemesen húgymeleg vízben. És ahogy dühtől remegve dobáltam le a csuromvizes csizmámat és zoknimat, elhajtottam fogak között sziszegve a bűnbánó merénylőt, mikor köntöst akart rámadni. Semmi üvöltözözés, semmi hiszti, de akkor se kell a fucking köntös tőled. Nyakig vizes ruhákban és mezítláb tocsogtam fel a másodikra barátnémhoz. Egészen a szobaajtóig emelt volt a fő, ahogy beérkeztem, sírásra görbülve bődültem el: - Most nézz rám!! Aztán elcsukladoztam Cakinak az eseményeket, és együtt hőbörögtünk a gyerekes primitív hülyén egész addig, míg a marharépa fel nem jött egy üveg engesztelőpiával.
Volt ám jó is életem első wellness-hétvégéjében. A jó sok alvás, meg a teljes test masszázs, meg az ektiviti-parti, amit a szarvastehénnel nyertem meg (aki nem a csapattársam volt, hanem feladvány :-)), meg hogy "szeretett vezérünk" kisgyermeke ébresztett rá, hogy egy "furcsa ló" vagyok :-D.

Hétvégén erőltetett tempóban dobozolás, ikeázás, ingázás albi és lakás közt, kvázi teljes átköltözés, feszített tempójú takarítás. Hétfőre a térdem is bemondta az unalmast, sántikálva-sziszegve és szánalmas ábrázattal futottam busz után, hogy a szerelőbácsival való randira odaérjek. Egy percnyi megállás sincs, és ez így lesz még jónéhány hétig. Tegnap már hozzámvágták az illetéket is, most épp emiatt bőgtem el magam anyunak a telefonban. Stressz meg PMS a köbön. Az se segít, hogy édesanya reggeli üdvözletként átküld nekem egy panellakás-hirdetést, szívfájdítás célzattal. Merhogy az olcsóbb lett volna, meg sokkal kevesebbet kell rá költeni. Azért ugyan nem fáj a szívem, mert panelből kösznem és egyébként is szar helyen van. De gondolkodjunk csak el, miért küld ilyet az ember anyja a frisslakástulajdonos lányának???!