Szájharmonikázó csöves járkál a keleti pénztárak kígyózó sorai között. Ez önmagában kipattintja a fantombicskát a zsebemben, és pattanásig feszült idegekkel szuggerálom, hogy a közelembe se jöjjön. Nem tudom sajnálni, kéretlenül sündörög-bűzölög bele a tehetetlen ácsorgók arcába, és kuncsorog, előbb csak kedvesen kérdi néhánnyal mögöttem álló lányt, hogy milyen dalt játsszon neki. A "semmitmondó" NEM az bátorításnak minősül természetesen. - Na de mégiscsak, valami alkalomhoz illőt, mondjon valamit!
A mögöttem álló középkorú nő hátrafordul: - A hölgy azt mondta, hogy nem, nem hallotta?
- Hát magához meg ki szólt? Háááde már magának meg milyen érdeke fűződik ehhez? Nem magához beszélek, a hölgyhöz beszélek! De maga székely, ugye? Naná, há mingyá gondoltam, azok bezzeg egy lyukas garast nem adnak soha.
Innentől kezdve hangos hőbörgés és kiabálás, mindenki megkapja, hogy a fene a pofájukba, hogy egy szaros 20-ast vagy 50-est nem tudnak beledobni ebbe a pohárba!
Egy ekkorka paraszthajszál választott el, hogy megszánjam szegény szerencsétlent, és dobjak néhány súlyos érmét abba a pohárba...:-S