Crime Scene

Uszkve fél éve rá lettem szoktatva minden lehetséges helyszínelős sorozatra és bűnügyi dokumentumfilmre. CSI Miami, CSI New York, CSI Vegas (összefoglaló nevükön: Csepeli helyszínelők), csak úgy röpködnek a hullák és gyilkosok a hipertérben, győzzem kapkodni a fejem.

Egyébként annyira megszerettem, hogy egyedül töltött estémen is Horatio-t, Grissom-ot vagy Mac-et keresem úgy kábé 21.05-kor, és mindig meg is találom őket.

Olyan hasznát sajnos még nem vettem a Csepeli mániának, hogy fejlődött volna a megfigyelőkészségem az apró, vagy akár szemet-kiszúró részletek iránt, de levontam már nagyon bölcs konklúziókat is belőlük. Például hogy ez a Jerry Bruckheimer, akárki is ez, mindhárom produkciójában ugyanolyan szerepeket oszt ki, kábé ugyanannyi színésznek. Itt van a mindentudó szereplő típusa, Horatio-val az élen, akitől az "Ez itt vér" - szállóige származik. Ő az, aki kifürkészhetetlen, ámde csontig hatoló pillantással felméri egy másodperc alatt a helyszínt, mély baritonján kimondja a megdönthetetlen igazságot (úgymint egy tömegmészárlás helyszínén lévő vörös foltból seperc alatt megállapítja: ez itt vééér) - majd a jól elvégzett munka magabiztosságával felteszi orrára dögös napszemüvegét, és huss, kilép a képernyőről, balra el.

Az ő megfelelője Vegasban az őszülő hajú és szakállú mackó, avagy Grissom, akinek egyszer emlékszem egy halvány gunyoros mosolyt is láttam bujkálni a szája sarkában, ami a mindentudó karakternek egyébként tilos. Tudniillik aki mindent tud, annak már nincs min mosolyogni, plusz hitelét is vesztené. New Yorkban pedig Mac figurája savanyodik a sok tudástól.

Őmellettük mindig van egy dekoratív helyszínelő hölgyemény, akiknek szintén támadnak használható ötletei, de azért mindig tudják, hol a helyük a helyszínelő-rangsorban. A dekoratív jelző kicsit botladozik Vegasban, szegény szőke alkeszunk ugyan csinoska, de a plasztikáktól néha ijesztő vigyor csúfoskodik orcáján.

Aztán kell még egy másik nőnemű is, legyen nyilvánvalóan alsóbb kategóriás a díva-helyszínelőnkhöz képest. Ha nem is túl csúnyácska, de mindenképp szürküljön bele a laborháttérbe.

Állandó figura a szőke suhanc is, aki valójában teljesen jelentéktelen, inkább sűrűbben vannak vele mint többen, de egész jóképű, meg fiatal, meg újonc, ide vele. Meg hozzatok persze egy kötelező feketét is, akit a nagy mozifilmekben kötelezően meg kell ölni, Vegasban már ki is nyíródott a sorozatból egy csúnya nyaklövéssel.

És aztán vannak még az öltönyös kérdezőbiztosok, akik nagyon agyafúrtan vallatnak a vallatószobában, néha itt-ott felbukkannak a helyszínen is, de abszolút felejthető és átlagos, néhol egészen kellemetlen külsejűek.

Maguk az esetek pedig mindig annyira izgalmasak és nyakatekertek, hogy földi halandó a büdös életben nem jönne rá a halál okára, hát még a gyilkos kilétére. Ebből vontam le a következő okosságomat: ha az ottani fiktív bűnesetek (amik persze könnyen előfordulhatnak a valóságban is, sőt merem állítani, ennél cifrábbakat is szül az élet) okához, gyilkos fegyveréhez, tetteséhez egy földön heverő szalvétán hagyott talplenyomat vezet, amiben ráadásul egy napraforgómag héjának a lenyomata is látszik... és ebből kell az óperenciás tengeren túlra és onnan vissza következtetni - ja bocsánat, ehhez jön még egy zuhanyzófüggöny egy négyzetmikrométerén felfedezett popcorn-maszat... tehát ha ez az összes nyom, ami rendelkezésére áll egy mezei rendőrnek, nyomozónak, plusz esetlegesen nincsenek ilyen futurisztikus nyomvizsgáló és mindenbelátó, és azonosító készülékeik a hipersteril, gigantikus laborjaikban - mondjuk itt nálunk, akkor okom van azt hinni, hogy az efféle szépen megtervezett gyilkosságoknál még futnia sem kell a gyilkosunknak, ha belebotlik sem fogja észrevenni a nyomozó uraság.

Bankreklám

Olyan ez, mint a lófasz. Helyzetbe hoz.

Szleng besztof

- legalapabb (egy párkapcsolatban a legalapabb a bizalom - váááááá)
- ultra OMG (ultra-uramisten)
- szétoffolták a topikot/kapom az offot (gy.k.: fórumhozzászólásokban mérföldekre kalandoznak az eredeti témától a kommentelők)
- mega LOL
A megaLOL-ban az a megaLOL, hogy ezt élő beszédben is hallom. Magyarra úgy fordíthatnám: Hát ez mega-hangosröhögés! Először kint Londonban láttam ezt chaten, a huszadik LOL után elkezdtem nyomozni, mi is az a LOL tulképp. Aztán homlokracsapás, peeeersze! Ellenben ott és akkor úgy használták, hogy tudtam, a másik monitor előtt most tényleg hangosan nevet a beszélgetőtársam. Aki hangsúlyozom, angol (vagy legalábbis csak azon a nyelven tudunk beszélni). De hogy ez a magyarba mi a bánatért került be... ehhez túl konzervatív és nacionalista vagyok azt hiszem :-) Szeretek magyarul jópofizni, ha egyszer van rá magyar kifejezésem. És titkon jól meg ( le) is nézem magamnak azt, akitől akár egy röpke megaLOL-t is hallok.
- Mert aki LOL-ozik, az nyilvánvalóan hatalmas LÚÚÚZER
- Ó igen, ne feledkezzünk meg a coming out szakszóról sem. Szép magyar mondatba ágyazva: Lindsay Lohan nemrégiben coming outolt a nyilvánosság előtt leszbikusságáról. Először is, OMG. Másodszor, Lohan kisasszony (ó igen erről jut eszembe: Silence!! I KILL YOU! :-)) leszbikussága több, mint megaLOL. Harmadszor, tényleg cikis mondjuk úgy mondani, hogy felfedte, leleplezte, előállt, bevallotta? Ezek bármelyike helyett korszerűbb egy angol kifejezést magyar toldalékokkal ellátni? Idegesítik a látens magyartanárnéni-énemet. Sajnáljátok előre is majdani gyermekeimet, akik minden LOL után alaposan ki lesznek oktatva :-))
Egyébként szívesen fogadok hasonló szócsodákat, én is gyűjtögetni kezdek, és összeállítom a nemzeti tiltólistát anglomán, egyben magyaridegen kifejezésekkel.

Másrészről persze mélyen hallgatok az olyan, aktív szókincsembe épített szócsinálmányainkról, mint a beszlípizni (értsd TV-vel elalvás előtti szituáció: - Beszlípizted a TV-t? - Igen, biztonsági 60-as szlípire tettem). Vagy a reggeli szundi már régen nem szundi, hanem snúúúúúz, csak még egy perc snúúúúz (a telefonébresztő Snooze/szundi funkciójából ered). Az Ófakk-ról nem is beszélve.

18+ álmok

Szeánszot tartunk ismerős lányokkal egy intim kis udvarban, körben ülünk nagy párnákon. Szexről beszélgetünk persze, nagy komolysággal. Egyikük (nevezzük Cs-nek) előrukkol egy hatalmas ötlettel, amivel színt visz otthon az ágyjeleneteikbe, megszokást elkerülendő. Szemléltetésképpen a korszakalkotó Cs. felhúzza szoknyáját, és előkapja méretes hímtagját (!), ami annyira méretes, hogy játszi könnyedséggel hamm bekapja. A társaság többi tagja enyhén meghökken, majd homlokukra csapva veszik elő ők is sorban a műszereiket, igyekezve pontosan utánozni Cs. technikáját. Ekkorra mindez már a világ legtermészetesebb dolgának tűnik, értetlenül csóváljuk a fejünket, hogyan lehetséges, hogy ez eddig nem jutott eszünkbe :-))

Egy rettenetesen horrorisztikus Yonderboi zene szól a sötét múzeumban, ahol csak sejtelmes vörösfényű lámpák világítják meg a furcsán mozgó alakokat. A tárlatvezetőnk halkan ismerteti az egyes múmiák történetét, ahogy haladunk teremről teremre. Az emlegetett múmiák sorban elevenednek meg a szemem előtt. Az egyik teremben vaksin támolyog több példány is belőlük, én enyhe rettegésben töprengek, hogy ezek igaziak-e vagy alkalmazottakat tekertek be gézzel. A következő terem vörös sötétségében a földön kúszó, gézmaradványokat maguk után húzó, nyöszörgő alakokat látok, akiket jobban megnézve észreveszem, hogy derékban kettészelte őket valaki, lábak nélkül küszködnek, csúsznak-másznak felém. Épp mielőtt elérnének, átkalauzol a tourist guide egy másik terembe, ahol egy csapóajtó nyílik fel a padlón, alóla furcsa hörgést hallok - eközben idegenvezetőnket elnyelte a föld, egyedül vagyok. A csapóajtón pedig mindjárt felbukkan valami, érzem... mindjárt... de jó, hogy van, aki ráérez, mikor kell felébreszteni :-))

Velencei kalmár

Találós kérdés: mikor nézik hülyének a színház közönségét
- akkor, amikor hanyatt-homlok kirohannak a színpadról, hogy az óperenciás tengeren túlon is megkeressék szerelmüket; vagy akkor, amikor "máris rohanok, megkeresem Őt!" felkiáltással tesznek három lépést, majd teljes nyugalommal leülnek a színpadon egy székre, amíg egy másik jelenet játszódik ugyanazon színpadon?

Ezen gondolkoztam sokáig, mikor kijöttem a Velencei kalmár után a színházból. Úgy indultak a színpadi események, hogy az összes színész bevonult a legelején, és a színpad hátsó felében felállított széksorra letelepedett, mint az ítélőbírák (persze az sem lehetetlen, hogy szándékolt volt az ítélőszék-benyomás). Az aktuális jelenet szereplői innen pattantak fel, kisétáltak a színpad előterébe, és játszottak nekünk. Majd visszaültek, hogy átadják helyüket a következő jelenet szereplőinek.

Zavart engem, mert az inaktív játékosokat is muszáj volt figyelnem, hogy mennyire unott arccal ücsörögnek, vagy hogy a Haumann Petra milyen arckifejezéssel szemléli, mikor a fösvény, vén zsidót játszó apukája összeomlik a színpadon.

Az öreg Haumann pedig brillírozott, elhittem neki, mikor ellentmondást nem tűrő kíméletlenséggel követelte azt a bizonyos egy font húst az adósa testéből, és azt is elhittem, amikor megtörten, egy nagy senkiként botorkált ki a színpad mögé.

A fiatal színészek is hitelesek... lettek volna, ha nincs ez a kis posztmodern újítás. Hogy nem hagyják meg a nézőnek az illúziót arra a két órácskára, hogy mindez tényleg megtörténik, a színfalak mögött sorsok dőlnek el. Nem. A színész az végig csak színész, csak eljátssza, nem létezik Bassanio, nem létezik Antonio, nincs Portia sem ez mind csak szerep. A jelenet végén egy gombnyomásra visszavedlenek színészekké a szemünk láttára, ők is csak szemlélői színésztársaik játékának, miközben átöltöznek (még mindig a színpadon) a következő jelenethez. Mindezek ellenére meg tudtam lassan szokni ezt a kis "nüanszot", és szórakoztató volt, és szövevényes, és igazán shakespeare-i: intrikák, szerelem, trükkös akadályok, álruhák, senki sem az akinek látszik, a gonosz megbűnhődik (bár erős erkölcsi dilemmába kényszeríti a nézőt, hogy valóban megérdemli-e a büntetést, jogos volt-e az igazságszolgáltatás).

Plusz meglepetés volt, hogy egy törékeny szőke lány ücsörgött a színpad szélén, aki angolul adta elő a zenei betéteket. Varázslatos, kicsit füstös hangon. Harcsa Veronikának hívják, több jazz-zenekarban is énekel, kedvem támadt megszerezni tőle egy-két albumot - csendes, hideg, melankolikus őszi esték háttérzenéje lehetne.

Bolhapiac hangfoszlányok

- Naaa, adja óccsóér, messzirül jövök! (...) Mondom messzirül, Zuglóból jövök!
(helyszín: PeCsa, XIV. ker)


- Ötezer...! Hoppá... úúúúúúúúúúúú (egy kissámli borulásának audiováltozata :-))

így viccelünk

- "Rosszul festesz, Vincent"!

- ...ööö, ez a Ponyvaregény?

- Nem, Van Gogh.

Tudomtudom, a boldogság meg harmónia meg jólérzemmagam jelenség az tök unalmas. Ha magamtól nem jöttem volna rá erre, hálisten' ti rávilágítottok. A világirodalom mesterei a szenvedésből és kozmikus fájdalom megénekléséből éltek meg - még egy forrás, amiből nem fogom fellendíteni az anyagi helyzetem. Szóval... bocs. :-)

Alternatív megoldásképp persze nyithatnék egy másik blogot fiktív konfliktusokról, botrányokról, szenzációs felfedezésekről, pletykákról. De abból van elég, nyissátok meg az indexet, vagy nézzétek a Mónika show-t.

Konyhameccs

A minimállal ugyanaz a bajom, mint a panelházakkal. A napokban ez a legkiélezettebb "küzdelem", ami folyik köztünk otthon. Na nem a panel, azzal szerencsére nincs vita, főleg hogy adva van a (nekem) szép, beszédes falakkal és hosszú történelemmel megáldott lakóház, amiben élünk.

A minimál viszont egyszerűen szép, rendezett, modern. Amellett lélektelen, túlságosan futurisztikus, lehangoló - mint a panel. Hogy a konyhám egy beépített szekrény legyen, ahonnan csak kihúzogatom a mikrót, meg a hűtőt...? És minden sima legyen, és plasztikus, egyszínű (lehetőleg fémszínű, vagy hideg színekkel) és elvágólag rendes? Dehát az nem én vagyok. Vesd össze a baloldalit a jobbal. Ezeket kéne összefésülni :-S

Nos szerintem konyha az vidám legyen, ha már azért találták ki, hogy mosogatni, aprítani, pucolni, forralni, párolni, sütögetni, keverni - egyszóval dolgozni kelljen benne. Legyenek élénk színek, képek a falon, vagy ha már a bútor hajlik a minimál felé, valami üde színfolt törje meg a monotóniát.

Persze ebből sincs vérre menő harc, már barátkozunk a másik ízlésvilágával, és kutatjuk a kompromisszumos megoldásokat. Szerintem tökjól megy, bár még nem tudtam olyat prezentálni, amire egy kitörő EZZZAAAAZ reakciót kaptam volna... Én viszont akkor sem fogok űrhajós konyhában főzőcskézni :-)) - ezek sokkal jobban tetszenek, és már minimálosodás felé hajlanak:

Zökk

Az a legnagyobb gondom, hogy újból buszoznom kell reggel, és szaladni és bukdácsolni, hogy megvárjon a sofőrbácsi, majd fogat szívni, hogy heringesen utazhatok.Kicsit olyan, mintha egy fontos részemet szaggatnák ki belőlem. Azt a részemet, ami reggel csacsog az autóban, álmosan megsimogat egy még álmosabb arcot, vagy lenyugtatja a közlekedési fennforgások miatt háborgó drájvört. Azt a részemet, amelyiknek reggel muszáj az élet fontos kérdéseiről értekeznie (úgymint ordító nyelvhelyességi hibák plakátokon, idióta autósok, gonosz gyalogosok, elvetemült biciklisták, kire hasonlít az a pasi az út szélén, vagy mennyire püffedt reggel az arcom stb.) , nevetgélnie, egyezményes jelre megadni az egyezményes választ, és megfelelőképp elbúcsúzkodnia, hogy jól indulhasson a nap.
Nehezen viselem, ha egy ilyen fontos napi rutin kiesik, mert muszájból ki kell esnie... szóval ez a legnagyobb gondom, hogy szavam ne feledjem. Ez legyen a legnagyobb gondom. Jó nekem.

Nagyváros-kór

Vidéki szemem nincs hozzászokva ahhoz az őrülethez, amit Pesten látok. Ezúttal szó szerint őrület. Úton-útfélen zavart tekintetű férfiakba, magukban motyogó, rosszabb esetben hangosan szitkozódó nőkbe botlom. Sok a furcsa, ijesztően megviselt és kényszeres, rángásos, megkattant városlakó, akiknek félek a közelébe menni is. Amikor pedig olyat hallok, hogy életerős, bulizós, huszonéves srác napokon belül összeomlik mentálisan, az még inkább dermesztő és letaglózó.
Belül sejtem, hogy ez részben nagyvárosi betegség. Mindenkinek meg kell találni azt a kapaszkodót, ami segít, hogy megőrizzük a méltóságunkat, józan eszünket ebben a stresszel teli forgatagban, a követhetetlen sebességű és összemosódó hétköznapokban, amikor kíméletlen egymásutánban érnek harsány és elemi erejű impulzusok.
Tudni kell kikapcsolni, ellazulni egy ilyen ideget próbáló nap után, a kilátástalannak tűnő jövőben is muszáj találni valamit, amiben hihetsz, ami értelmet ad, amiért érdemes... Ezért kell egy igazi kuckó, ahol jól érzed magad párral vagy anélkül, munka után. Egy forró fürdő gyertyával, egy (szigorúan egy) pohár vörösborral. Vagy egy kedvenc könyv, vagy sorozat teával és puha pokróccal, az olvasólámpa meleg fénye alatt. Vagy épp konditermi leugrálása, margitszigeti lefutkározása a feszültségnek, és lehetőség szerint minél gyakoribb kiszakadás innen erdőbe, hegyekbe, tópartra - el innen, mert hosszú távon nem egészséges itt, érzem.

Office boredom

Én:
Luk A., beszélnünk kell.
Hallottam, hogy 47 percen keresztül kedélyesen csevegtél Szkjúzival. Igenis, negyvenhét.
Időnként harsányan fel is nevettetek. Sajnos bármennyire is hegyeztem sasfüleimet, nem hallottam, miről beszélgettetek,
de nekem ez nagyon rosszul esik , értsd meg.
Főként azért érint kellemetlenül, mert abban a hitben éltem eddig, hogy osztod a véleményemet, miszerint ebben
a fiúban semmi humoros nincs, tenyérbemászó képpel trappolja naphosszat az irodát, lusta és felelőtlen, a haja szálának kihullásából is képes hosszú
ámde véresen unalmas történetet kerekíteni, mindezt viccesnek beállítva, és bugyborékoló öblös röhögéssel zárva silány mondatait.
És ráadásul még csunnya is.
Szeretném, ha megmagyaráznád, hogy akkor mi a bánatos
picsámon tudtál HANGOSAN röhögni, és pont ővele?!! Mikor én is itt vagyok, csak tizenhat lépésre tőled, és én
még tudom is, hogy mi fán terem az a vicc! A viccfán! Haha, ez jó. Látod, ez is bizonyítja fejlett humorérzékem.
Nekem sem kellemes, hogy erre kényszerítelek, de döntened kell. Szkjúzi, vagy én. Én, vagy Szkjúzi.
Kérlek értesíts a döntésedről, minél előbb. Bízom józan ítélőképességedben.

Tisztelettel,
megbántott kolleganőd.

A:
már nem bírom sokáig…
te vagy az igazi :-)
kulcsszavak:
bakker,
faja
minta a picsa
izé
iszonyat dúrva

Ömlesztve

- Dan in Real Life: hollywood, romantika, vígjáték meg minden, de Steve Carrell és Juliette Binoche külön-külön is szívem csücskei, hát még így együtt - (szinte) életszerű, vicces, urambocsá' könnyfakasztós is, de a közönség egyenvigyorral távozott a teremből ha jól láttam.

- az ideális testsúly kalkulátor* szerint 12,5 kilót kellene felszednem még. Brutálisan hangzik, ugye. Pálcikanő-képzetem támadt magamról ez alapján, közölték még, hogy a táplálkozási zavarokból adódó problémák engem hatványozottan veszélyeztetnek, ne sajnáljam magamtól a kalóriákat stb. Könyörgöm, sosem éhezem! Pörkölt-nokedlis ebéd után most nyomtam be a Twixemet... jól érzem magam így ahogy vagyok, eszem, nyüzsgök, szeretek, úgyhogy nem kellenek a kilók.

- süssfelnap hangulatban vagyok, ma különösen. Nem kívánok sokat, a hideg maradhat, jól beöltözöm, reggel pedig direkt jólesik, hogy erősen be (és össze) kell kucorodni a takaró alá, ami a testmelegünktől finom meleg. Azt se bánom, hogy napokon belül elő kell halásznom a csizmáimat, mert összesen kettő használható átmeneti cipőt találtam raktárkészleten. Csak a fény, csak a fény!! Azt kérem vissza ASAP.

- Sz. bébinek ezúton is köszönet a sok, pezsdítés céllal nekem gyűjtött wake-up dalért. Joan Jett, The Cure, Pulp, Aretha Franklin vagy Guts, mindenkinek kell egy dal, egy kapaszkodó, ami ilyen napokon is fenntartja az egészséges vérkeringést, amitől a zebrán táncolva megy át a fásult utcanépe. Mint az Ally McBeal-ben.

*feladtam, nem tudom eldönteni, a 3 szó közül melyik kettőt kell egybeírni, vagy kötőjelezni, egyáltalán kell-e...

Most meg a bugyis ügy mintájára iwiw-en keres meg valaki tökismeretlenül, és elhív egy fősulis kirándulásra, jó lesz, buli lesz, menjek, még olcsó is. Ja és mégvalami, ha véletlenül lennék olyan eszement, hogy nemet mondok a kihagyhatatlanra, feltétlen írjak fel az üzenőfalukra, hogy jól tudják menedzselni a programot.... ezt mégis hogy???

Nyuszifaktor

Gyomorgörcs, fojtott düh… főleg magamra, legnagyobb ellenségemre. Amikor
pofátlanul rádlőcsöli a kollegád a saját feladatát, mert nem ér rá a traccsparti közben
azzal foglalkozni. Amikor visszadobja neked a kis cetlit, hogy ezt pont te is meg tudod csinálni (bár nem a te dolgod).
Amikor a többi jelenlévő kollega közül az egyik cinkos és kaján vigyorral nyugtázza, hogy pont ezt érdemlem,
úgyis csak lábtörlő funkcióm van a cégnél, a másik pedig zavartan néz hol rám, hol a cetlit elegánsan visszanyújtó
úriemberre, láthatóan agyalva, hogy most ez komoly-e, tényleg hagyja-e hogy én csináljam. Tényleg hagyja.
Na akkor én…
A.) elegánsan visszaadom, mondván kedves xy, ehhez sajnos nem értek, ám a te rutinoddal bizonyára secperc alatt meglesz a dolog
B.) halkan, ám ellentmondást nem tűrő határozottsággal közlöm vele, hogy engem nem lehet hülyére venni, it’s not my fuckin’ cup of tea, egyébként is úgy látom pont ráér
C.) kaján vigyorral lendítem lábam, és belehelyezem piciny lábfejemet a szájába, majd miután lerúgtam a manduláit, a lendületből marad még a másik kollegának is, fülöntaposom, csak hogy értse, nem én vagyok az, akivel szórakozhatnak
Ehelyett balekságom teljes tudatában, nagyot nyelve vonulok el a kib@szott cetlivel… említettem már hogy képtelen vagyok spontán, megfelelő lélekjelenléttel reagálni engem ért inzultusra? Micsináljak, tarkólövés? :-)

Fiktív bugyik

Van ez a bugyiküldő szolgálat. Egyszer nemtomhonnan kezembe került egy hirdetésük nagyon szép bugyi-melltartó együttessel. És nagyon olcsón. Kellett nekem, rendeltem, kaptam, szép. Mellé pedig kaptam egy nagyon kedves vevőseggnyaló képes levelet, hogy reméljük tetszik, mert innentől kezdve meghatározott időközönként küldünk majd ilyeneket, csekkel persze. Ha nem kell mégse, akkor se nem van gond, tessék csak szíves lenni betelefonálni, hogy nem tart igényt több bugyira.
Perszehogy nem kell, de nem telefonáltam, mert sokezer fontosabb dolgom van, például a körömpiszkot távoltartani a körmeimtől.
Valamelyik nap a postaládámba dobva találtam a következő adagot három, általam értelemszerűen sosem igényelt bugyival. Ismét megcsapott a rídörsz dájdzseszt bűzös szellője, szemforgatva raktam be a telefonszámukat a táskámba, hogy najó, majd megkérdem, hogy és miként kívánják, hogy visszaküldjem. Mire a Központi Agy feltette a százezer dolláros kérdéssort:
- Névre szóló ajándékot akar visszaküldeni?
- Igen, mert írták, hogy...
- Kérte ezt maga?
- Hát nem...
- Aláírt valamit, hogy átvette?
- Háááát nem, a postaládában volt...
- Szóval megkapta maga ezt a csomagot?
- Ööö..
- Megkapta?
- Nem, nem kaptam én semmitse...

Budapest megmentője

Tombol odabent az undok kismalac énem*.
A kismalac kezét dörzsölgetve veszi kézbe tömegjobbító fegyverét. Gonosz vicsorral veszi szemügyre az utca népét, célpontokat keresve. Lőn:
- A pesti galambpopuláció 85-90 %-a. A fegyver esetükben tömegpusztítóvá válik, tudja mi a dolga. Eredmény: néhány lézengő, megszeppent és megfélemlített szarógalamb sunnyogva próbál láthatatlanná válni a járókelők számára.
- A pesti galambetető néni jelenség megszüntetése. A fegyver egyszerre tünteti el a morzsával, magvakkal teli zacsikat a nénik kezéből, otthonából, tudatából.
- A pesti hajléktalanok utcáról való kíméletlen likvidálása. Dolgos kis kezeikbe válogatott munkaeszközök kerülnek, amiket nem félnek használni. Zavaros tekintet, szesztől duzzadt orr, gyilkos kipárolgás, szakadt ruha, zsírtól és élősködőktől ragacsos haj a múlté, rendezett külső, civilizáció-konform viselkedés (úgymint: folyó és pottyanó ügyek emberektől elzárt helyen való intézése, köpet szájban tartása, takony zsebkendőbe helyezése, kéregetés teljes mellőzése).
- A Maltertudományi Egyetem kőmíves szakán a "füttyögés és hujjogatás építkezés mellett elhaladó, puncival rendelkező személyek után" című szigorlati tárgyának azonnali eltörlése.
- Büdös emberek füstté váljanak. Szagtalan füstté.
- Ízléstelenül öltözött, szegényes lelkületű emberek zarándokoljanak örökre Kiszelfalvára, ahol boldogan és büntetlenül róhatják az utcákat a városnép asszonyai rövid birkafrizurával, ukrán eredetű ciklámen mystic-rúzzsal csókos szájukon, pici aranykarika fülbevalóban, válltöméses fehér blúzban, sötétkék répafarmerben és adiados fehér tréningcipőben.
- Közhelyeken méltatlankodó, gyalázkodó és türelmetlenkedő embertársaim Bbbbeng! lövettesenek ki a Lipótbolygóra.
- a száguldozó-satufékező buszsofőrök kapjanak minden leszálló utastól egy maflást a fültövükre. Lehetőség szerint szívlapáttal.
- a mazsolák gyorsuljanak fel.
- a mocskot és vért fröcsögő kigyúrt tarfejek nyelve bénuljon le, végtagjaik fonnyadjanak meg.
- a 12-14 évesen aktív szexuális életet élő kölykök puncija gyógyuljon be/fütyköse használhatatlanul fityegjen 18 éves korukig.
- a városi "szarok bele"-kutyatartókkal ez történjen.
- a fogatlan dolgozó nők, akik estéiket 4 éves kislányukkal való alpári üvöltözéssel töltik (értsd: kurvanyádnebőgjél, mérnemalszolmárhogyrohaggyálmeg stb.) jussanak a kigyúrt tarfejek sorsára...

Nem folytatom, mert baljós előérzetem van, hogy a csodafegyveremmel a végén mindenkit leamortizálnék vagy agyonütnék, aki nem rám hasonlít (hogy verné ki a ragya az összes ilyennek a deviáns csúnya orcáját :-))

*Agresszív hangulat oka: kialvatlanság, menstruáció, esős szürkeség, ágyfrizura.

Szusi

Vasárnap este hétkor kapucsengő vinnyog, elkerekedett szemmel nézek pasimra, hogy ez meg ki és főleg ilyenkor...
- Igen, tesssék.
- J'estét, küldeményt hoztam.
- Nekem? Milyet?
- Ajándék.
- (végigfut az agyon a rídörsz dájdzseszt, meg hasonszőrű kéretlen ajándékok, amik nem is igazán ajándékok, viszont jár velük majd a sok szép sárga csekk, miután átvetted) . - Nade én nem kértem, az biztos!
- Étel van benne, ki van fizetve.
Közben hátulról elbődül a sunyiban lapuló, hogy: - Engedje beeee, én tudom mi ez...
És felcaplat a fekete wasabi-küldönc a két teli tálcával, én meg vigyorgó kelepcetudat-arckifejezéssel vonom kérdőre a mindentudót. A szálak Ribbon és Robbin házatájára vezetnek, akik tudták, hogy ez hiányzott még ahhoz, hogy teljesértékű életet élhessek :-) Így hát átsegítettek a tűzkeresztségen utószülinapi ajándékként, imádtam őket, főleg Ribbanyát, hogy így összeszervezte a hátam mögött, pasim pedig hasonló profizmussal intézett úgy mindent, hogy semmi ne rontsa el a meglepetésem. Ezt szeretem. :-))

Esszé kötelező öröktémában

Legfrissebb híreink: Zsanett férjhez ment, egy nappal a szülinapom előtt. Nem ütődtem meg a dolgon, egyre több ismerős/barátnő elkel. De az sem érintene lesújtólag, ha nekem hivatalosan nem kötnék be a fejem. Továbbra is tartom ugyanis, hogy a boldogságom sosem múlhat olyasmin, ami gyakorlatilag csak formaság és tradíció.

Beszélgetek ilyesmiről a csajokkal, és mindig arra jutunk, hogy az ő érveik nekem nem tűnnek ésszerűnek, ők meg azért is kötik az ebet a karóhoz (igazából a szerelemhez sincs túl sok észérvem, de abban megszállottan hiszek:-)), és sorolják, hogy

a.) dehát ez ősidők óta így megy,

b.) így papírom is van arról, hogy hűségesnek kell lenni,
c.) keresztény neveltetés,
d.) aki ellenzi és elhatárolja magát az egésztől, az biztos hogy sunnyog, és kiskaput akar hagyni magának,

e.) mindenki előtt kimondjuk és hivatalossá tesszük a szerelmünket

f.) dehát óvodás kora óta minden lány erre vágyik,

stb., de a legütősebb érv az anyukámtól hangzott el (aki köztudottan elvált, egyetlen férfi szavában sem hisz): a sokéves kapcsolatom idején fáradhatatlanul zaklatott, hogy mikor kötjük végre össze "életünk vonalát". Megkérdeztem tőle, hogy ugyan mitől is lenne úgy jobb nekem, éccsanya? Idézem: " mert ha elváltok, muszáj fizetnie gyerektartást". Értem anya, máris futokszaladok fiúkérőbe :-))

Közben én nem akarom és nem tudom elfogadni, hogy a párom azért maradjon mellettem akár boldogtalanul is, mert hivatalosan, országvilágnak szétkürtöltük, hogy igenis mi tökre szeretjük egymást, és istenbizony sose csalom meg, mindig mellette leszek, ásó-kapa-sírgödör meg minden. Szerintem bőven elég ha ezt az a két ember tudja, akire valójában tartozik. Én biztos vagyok benned, naponta megerősítesz abban, hogy szeretsz, miért törődjek azzal, hogy ezt a világ tudomására is hozzam egy gyűrűvel és egy ceremóniával, ahol olyasmit fogadunk meg, aminek ma már nem sok hitele van. Nekem, aki előtt nincs egy boldog életfogytig tartó házasság mintája, még kevesebb a hihetősége ennek. Anyáék elváltak, nagyanyáimnak keserves élete van/volt a férjeik mellett... én huszonhat évesen sokkal több boldog évet tudhatok magam mögött, mint ők bruttóban összesítve.

Persze ez sem az az érv, amivel a kiccsaládomra hatni lehet :-), nagyanyám sokallja az eddig fogyasztott pasimennyiséget, bordélyházról meg erkölcsről beszél, meg hogy higgyem el, csak a szűz lányokat nézik valamibe a férfiak. De ez egy másik hosszú értekezés témája lehetne.

Nade a fentiek ellenére tudjuk, hogy nem vagyok a tűzönvízenát elvek embere, és mégiscsak tudok olyan mellette szóló érvet találni, ami meg tudna puhítani majd egyszer. Vegyük például az olyan technikai érveket, mint hogy a gyerek az apja nevén legyen (ez a procedúra tudtommal sokkal bonyolultabb élettársi kapcsolatnál), vagy ha hitellehetőségben jobban járunk. Ennél kedvesebb indok, hogy fehérruha, és szépek vagyunk és boldogok, és ezt velünk ünneplik a barátok és a családjaink, és milyen jó ok ez arra, hogy sok szerettemet egy fedél alá hozzam egy felejthetetlen bulira. Ez így mégiscsak sokkal jobban hangzik.

Tehetség témájában

Legutóbbi önanalízisből fakadó csúfos felismerésem: szeretnék mindig mindenben jó, sőt ha lehet a legjobb lenni. Ellenben ezt úgy próbálom meg elérni, hogy a kisujjamat sem mozdítom. Merthogy erősen bízom abban (sőt, hajlamos vagyok szentül hinni), hogy istenadta tehetségem van úgy nyelvérzékben mint fogalmazásban vagy fotózásban vagy játékban, és minden másban... és akkor jönnek a pofonok, hogy bármennyire is szép és ultra-artisztikus képeket csinálok az ügyes kis masinámmal, a nagy és profi gépek tudását sosem fogom tudni utolérni, még ha véletlenül lenne is érzékem és kellő kreativitásom a fényképezéshez (ami szintén elvétve jellemző). Böngészgetek fotóblogokon, és esz a sárga irigység a szívfájdítóan szép színek és fények, meg ötletes témák láttán.

Ugyanezen okból sírás kerülget, amikor okos, összefüggéseket gyorsan felismerő, több lépést előre átgondolni képes férfiember rávesz engem arra, hogy a.) amőbázzak b.) sakkozzak (!!) vele. Heveny agybénulás tör rám ilyenkor, mikor nagy szükség lenne arra a csenevész logikai készségre. Fosok attól, hogy bármit és bárhova lépek, azonnal átlátja kedves ellenfelem, hogy lövésem sincs (ja de, van, fejlövésem) a logikához mint olyan. Hiába vagyok tisztában azzal hogy bástyával ide, gyaloggal csak így, lópacival ügyes L-alakokban, és vigyázzak a királynőre de nagyon... nem látom át, pedig szuggerálom őket, agyalok, izzadok, majd végső kínomban előretolok egy gyalogot, hogy a következő pillanatban gyalázatosan le legyen ütve egy ügyesebb futó által. De folytatom, pedig egyre cefetebbül érzem magam, és gyűlölöm ha valamihez ennyire nem konyítok agyhiányból fakadólag. Ezért aztán fellélegzem, amikor ügyes lépegetésim eredményeképp repül a királyom is, sakkmatt, vége, köszönjük a szép játékot :-)))

Summer summa

Kipihent-üde-frissen visszatértem a nyári relaxációból, és bár nem esik jól visszaszokni, tényleg segít, hogy kritikus pillanatokban visszanézegetem az elmúlt másfél hét képes összefoglalóját, amibe belefért egy kis ereszdelahajam, még ha kicsit öregesebben is már 26 felé :-) (legkésőbb fél 2-kor hazafutás??), nagy kedvencek koncertjeivel, porral és tömeggel de igazi mézespálinkás hangulattal, hazafeléúton útbaejtett ismerős ablak alatti rögtönzött és végigvihogott ordenáré szerenáddal:

Barátnős csibeprogram pletykával, körömlakkal, napozással, magazinokkal:

Csendes-nyugalmas-összebújós hét kettesben, jórészt vízszintesben: ágyban, strandon pokrócon, vízben matracon, medence mellett nyugágyon - vagy ha nem, akkor kirándulva, sok finomat bemajszolva, tóparton vagy kirakodósok közt korzózva, kajakozva-úszva, csúnyán leégve, szépre barnulva:

Aztán egy röpke estére összejött a régi csapat közel teljes létszámban, tokajival és szalonnasütéssel koronáztuk meg a balatoni panorámás igazibarát-találkozót:

A hiányzókat pedig a Szimplába trombitáltuk össze kedd estére, egy nyárvégi beszélgetőestre:

És a pont a már így is gyönyörűséges i betűre a tegnap esti Holdudvar-mozi volt, a szabadban felsorakoztatott összecsukható széksorokon, a margitszigeti fák és holdudvaros vörös lampionok alatt, whiskey-gyömbért szürcsölve, pogácsát rágcsálva, miközben a mozigépész tőlünk karnyújtásnyira kezelte a kattogó filmgépet, cserélte a szalagokat, keresgélte a lehullott alkatrészeket, ha épp azt kellett... És nem utolsósorban egy rég áhított nagyon európai és szívemnek nagyon kedves zenés filmmel, aminek most gondolkodom, hogy vajon miért is az a címe, hogy Egyszer... a helyes megfejtők között hangszórót sorsolunk ki (sponsored by E.baby). Mindenesetre kedvcsinálok és zárom szirupos nyári ömlengésem a következő zenemuzsikával:

Alanis

Már évek óta él a szent elhatározás és eskü és istenbiza, hogy olyan világkatasztrófa nem történhet, hogy ha Alanis Morissette Budapestre jön ne vegyek részt a koncertjén. Aztán mégis megtörtént valami még annál is rosszabb kb. 3 éve. Koncertet adott a MP-ban, én meg 300 kilométerrel arrébb szívtam a fogam és nyüszítettem, hogy nem engedhetem meg magamnak hogy betartsam a szent fogadalmat, 16 ezer pengő a szegény diákhitelből tengődő bölcsészkisasszonynak way too much volt. De már akkor megálmodtam, hogy a Szigeten látjuk még egymást, ez még nem lejátszott meccs...

Apró csalódás, hogy természetesen alig látszik ki a földből (ill. színpadból), és az utóbbi évek magánééleti válságai (nyilván bulvárt is olvas, aki valamit is ad magára :-)) többek közt fenéktájon is szembetűnők. De amint megszólalt azon a tiszta szép hangján, hol érdekeltek ezek engem... teli tüdőből üvöltöttem a Hand in my pocket-ot, a Oughta Know-t, tolultak az emlékek a Head over Feet-nél (amikor minden este ezzel altattam el Noah-t, hol cd-ről, hol saját torokból halkan; amikor valaki másnak ezt énekeltem csak úgy, mert így éreztem), eufóriában figyeltem, ahogy helyette énekli a sokezres tömeg az Ironic-ot... és a végén természetesen Thank You... nekünk van megköszönnivalónk, na.

Bókszakértő (aka bókember :-))

"Higgye el, magácska nagyon messze esett a fájától..."

Álomanyuka*

Nyolc hónapos terhes vagyok. Mióta tudomást szereztem a dologról, először járok orvosnál. Belémhasít, hogy te jó ég, hiszen nyolc hónaposan illene nehézkesen mozogva, derékfájósan, dagadt bokával, de főleg tekintélyes pocakkal mászkálnom. Ehelyett lenézek, és azt látom, hogy nem nagyobb a hasam, mint mikor jó kiadós vasárnapi ebéddel tömöm meg. Tehát a szokásos szűk farmeromban és szűk trikóban vagyok, és alig valamicskét domborodom. Első sokk.
Az orvos megtapogat, rosszallóan és kétkedve néz...
- ... nyolc hónapos???
- Hát igen... - válaszolok szégyenkezve, alig hallhatóan.
- Rugdalni azért szokott, ugye? - mármint a gyerek, úgy érti. Persze, hogy úgy érti. Lázasan kutatok a szürkeállományban, hogy éreztem-e valaha mozgást ott bent. Beleizzadok a koncentrálásba, hogy legalább most érezzek valamit, mert asszem nyolc hónapig észre se vettem, hogy van bennem egy kiskölyök... és aztán jön valami furcsa mozgás hastájékról, valami még furcsább, bugyorgó hang kíséretében, és fellélegzem (ezek szerint eddig is csak az odafigyelés hiánya miatt nem mozgott a kis pupák :-)).
- Mozog, igenis mozog!! - győzelmi csatakiáltás.

Szép kilátások...

* a hangsúly az Álom szón van, ne feledjük

Angol nyelvlecke (avagy: ezek hülyék :-)))

Fordítsa angolra a következő, udvariassági formulákban bővelkedő párbeszédet!

- Ideadnád a tolladat?

- Hogyne. Itt vagy. / Persze. Ott mész.

- Köszönöm.

- Légy üdvözölve. / Egyáltalán nem.

megfejtés: - Could you give me your pen, please? - Sure. Here you are./Of course. There you go. - Thank you. - You are welcome. /Not at all.

Nemek harca 2.

Tegnap egy szörnyű felismerésre jutottam, aminek az alapkonfliktusa a nők biológiai órája, tudjátok, ami ketyeg. Huszonévesen már aktívan keresgélünk, 25 fölött már erősen arra hajazunk, hogy a leendő gyerekeink apját találjuk meg. De valójában tisztán SZERENCSE kérdése, hogy még időben találjuk meg azt a pasit, akivel boldogan élünk míg meg nem halunk. Ha nem vagy mázlista típus mint én (hallod, univerzum?? Én mázlista vagyok, mákosmalac, szerencselánya, négylevelű lóhere fénylik a homlokomon, értem? :-))), akkor mondjuk 35 évesen férjhez mész az első utadba kerülőhöz, és lebabázol neki, mert ki tudja meddig lehet még, és természetesen nem akarsz kimaradni az anyaság élményéből.
Sunyi, nemveszekrólatudomást módon közben tudod, hogy nem passzoltok a férjeddel, aki a gyerekeid apja is lett ezennel. Így a te felelősséged, a te bűnöd, hogy a gyereked rossz házasságban, vagy csonka családban fog felnőni, és gátlásos lesz, és félelmekkel él együtt, és nem lesz előtte egy követendő példa a harmonikus párkapcsolatról... jesszusom ez nagyon siralmasan hangzik, nem? A pasiknak bezzeg nem kell hogy emiatt fájjon a fejük, miközben én nem látok elméletben sem megoldást. Vagyis de. Gyorsan meg kell találni a másik feledet, mielőtt kifutsz az időből. FUCK.

3 nap társas relax

Valóban nem kell a világ végére menni ahhoz, hogy nyaraljunk - ahogy bölcs Ribbanyánk is megmondotta volt. Huszonöt kilométer Belga-döngetés után már ott is voltunk az aranyos panzióban, szép lassan minden páros megérkezett, és indult a welcome-vodkázás a kerti székeken. Seperc alatt egymásra hangolódott a társaság (majdnem) minden tagja, meglepően hamar oldódott mindenki, pedig egy három-négy felől összerántott társaságról beszélünk, ahol mindenkinek akadt új arc.

Volt kis dunaparti lézengés fürdéssel, beszélgetéssel, hekkeléssel, kártyázással - itt még a két vadállat (ti. Brúnó és Gerzson) is körbeugrált-ugatott minket.

Aztán kutyások el, a maradék csapat este bográcsozás mellett beszélgetett és poharazgatott, míg álmos-bucira nem ettük magunkat a finom kolbászos paprikáskrumplival.

Másnap a nyugis, régi kétmedencés strandot is bevettük, nőcis magazinokon csámcsogott mindenki az árnyékba terített pokrócokon. Este pedig zsírhagymás szalonnasütéssel zártuk a minikirándulásunkat.

Teljesen kicserélt a 11-ig alvás (részemről inkább pihentető plafonnézegetés 8-9-től, amikor felébresztett a betűző nap), a hozzám hasonló emberek társasága, a vízpart, meleg nyári esték a tűz mellett, a boldogságos nyugalom, amit a párom és mindezek együtt adtak.

Most az egyszer sikerült volna viszonylag kevés stresszel-parával rákészülni a mininyaralásra. De hál'istennek mindig akad valaki, aki miatt ökölbe rándul a... gyomrom (hű).
Ha elfogadtok egy tanácsot tartós lelkibékétek érdekében: semmiképp ne ragadtassátok szervezésre magatokat (főleg ne többnapos esemény szervezésére), hagyjátok, hogy maguktól alakuljanak a dolgok, várjátok meg, míg valaki más megszervez és lerendez helyettetek mindent, hogy csak elegánsan be kelljen libbenni a szállásra, ahol a sültgalamb már friss-forrón várja, hogy szájatokba repülhessen végre.
Amennyiben kis izgalommal szeretnétek fűszerezni az egyébként unalmas készülődést, telefonon zaklassátok a szervezőket, hogy mit és hogy sikerült foglalni, szabadon fikázzátok a szervezést, a helyet, a programokat, esetleg már előre döntsétek el, hogy ez így szar lesz, és ezt ne habozzatok rájuk borítani.
Teljesen felesleges a saját lelki békédet felborítani, elég ha a totumfaktumok szenvedik meg a nyafogáshalmokat, hisz ők már úgyis tudják tapasztalatból, hogy ez ezzel jár (csak mindig naivan bíznak abban, hogy ezúttal könnyebben és újabb ráncok nélkül megúszhatják).

Nem feltétlenül SFW

Még mindig királynői csemege, annak apropóján, hogy napok óta szaggatom fel a gyerek/kamaszkori emlékeket youtube-nyúzással.
Az előbb olyat tettem, amit már évek óta nem - felhívtam az apámat csak úgy spontán, mert erre bukkantam. Betettem maxi voluméra, hogy az az Ibrahim úgy szóljon, hogy őt is megrohanhassák az emlékek. Aztán mikor meglepetésében felnevetett, megkérdeztem, hogy igaz-e a legenda... nem értette.
- Apuuu, dehát tudod melyik... hogy anya ablaka alatt elvirnyogtad ugyanezt a dalt még háromezer évvel ezelőtt, szerenád címszóval...
Vonakodva (hallgatózott a mostohaanyukám) és kuncogva, de bevallotta. Az éééén apukám, az én vérem, most már semmi kétség!!
Semmi vallás, semmi hátsó szándék, csak és kizárólag a fater fiatalságára emlékezve, és mert szerintem ez is remekmű, íme:

"Alig fürdőruhááában"

Július legvégére sikerült összehozni egy ultrasűrített augusztust. Bár a lelkem nagyon rendben van mostanában, testiek és szellemiek már nagyon visítottak egy igazi nyárért, aminek a tökéletes epilógusa a következő hétvége lesz.

Az igazi barátok egy részével - milyen furcsa, kizárólag párosával - Dunapartozós, bográcsozós, beszélgetős, borozgatós, láblógázós hosszú hétvégét szerveztünk. Sok páros egyik-másik fele most debütál a bandában, a külföldi hiányzókat nem pótolhatják, de örvendezem, hogy sokasodunk és van igény a társadalmi megmozdulásokra.

Aztán gyors hazavizit, és máris itt a Sziget, az idén csak a kedvemért meghívott százezer istenbandával: Alanis Morissette, The Kooks, KaiserChiefs (most pont ki kell hagynom őket :-((), Roisin Murphy, R.E.M., Pendulum, The Killers. És bónuszmeglepetés, hogy az említett külföldi hiányzók közül többen is velem örömködnek majd, juhúúú.

És mindez még csak előmelegítése az igazi nyaralásomnak, Killers-másnap már nyesünk le a Balcsira csak kettesben, és ott fog elérni a következő huszonévesség rákfenéje is, aminek miért is ne örülnénk... (itt emlékeznék meg róla, hogy az utóbbi 1 hónapban 2 azaz kettő gonosz megjegyzés hagyta el szeretteim száját, miszerint ne nyafogjak, hiszen lássam be, keményen száguldok már a harminc felé - ahhoz képest viszonylag jó bőrben vagyok...!!!) Annyit fogok aludni és rosszalkodni és csak számomra kedves tevékenységekkel foglalkozni, amennyit nem szégyellek - márpedig köztudomásúlag nem sok szégyenérzet szorult belém.

A nyaralás i-jére a pont pedig, hogy az utolsó 2 éjszakánkat a Görcs nagyapó nyaralójában töltjük a többi igazibaráttal, rogyásig dinnyeevéssel, fürdéssel, csajos beszélgetésekkel...

Terveim szerint legalább féléves feltöltődést szippantok magamba a relax és a sok nekemvaló program alatt. Rámfér, mert már hosszú hetek óta pirosan villog a Charge battery felirat...

Freddie

Mostanra persze elég nagy pontossággal működik a radarom a melegek kiszúrására, szerintem még a látensekére is :-) Nagyon nehéz dolgom van, hiszen minden filmből és műsorból ömlik, hogy a férfi divattervezők, meg fodrászok, meg igényes márkákat viselők, meg magukat túlpiperézők, meg a feminin mód affektálók, meg tündibündiző bájgúnárok... hát igen, őket aztán valóban egyszerű, ide-a-rozsdásbökőt bizonyossággal beazonosítani, hisz sokan rá is játszanak (nem térnék ki DIREKT a melegfelvonulás rikító-exhibicionista résztvevőire).
Nade. Huszonegynéhány év dacára, mikor ŐT meglátom a színpadon... még ma is a férfiasság abszolút mintaképe nekem, a mozdulatok, a borosta, abba a székbeszögezőlegesen erőteljes és gyönyörű hangba pedig még mindig szerelmes vagyok.
Mindig eszembe jut az a reggel, mikor 10 évesen apa azzal keltett fel egy novemberi reggelen, hogy Ő meghalt... Kata barátnőmmel a negyedikes osztálybulin csak Őt kértük, és könnyezve-összeborulva táncoltunk a Show must go on-ra, miközben mérhetetlen büszkék voltunk a gyászunkra. Az aranyhaltól (vagy az én gyerekkori álmaim varázstükrétől) harmadikként azt kérném, hozza őt vissza...
Egy kis libabőrkeltés:

Egy odamondós fórumon olvastam ma, elgondolkodtató :-)):

- Ismeros lanyokrol beszelgetve a sracokkal altalaban az a konkluzio, hogy 10-bol 8-at "megbasznank". Ez van.
- Azokkal mi van akit megbasznánk, de nem dicsekednénk velük a haveroknak? :D
- Az a maradék kettő.

Szép nyári barnaságomat nem a gonosz UV-sugarakat okádó napsütésnek és nem is a kéken világító koporsóimitációnak köszönhetem.

Intergalaktikus barnítókrémem van, tökéletes választás.
Intergalaktikus, igenis, rá van írva feketén-fehéren:

5 naprendszeres használat után gyönyörű barnaságot érhetek el vele :-DD

Már három naprendszerben használtam, tudom ajánlani mindenkinek, aki szeretne reggel büdös és sárga tenyérrel ébredni, és szeretne reggeli megrovó pillantásokat a szintén besárgult kezű hát-és popsikrémező felelőstől :-)), akinek még kettő naprendszeren keresztül tűrnie kell annak érdekében, hogy túlbarnuljam őt...

Carly

"i guess we all have to date some that are not too good in order to meet Mr. Right!!!!"

Nyilvánvalóság, triviális, de most nagyon betalált, hogy ex-főnök-anyukám is megtalálta, akit keresett, hosszú hónapok óta most hallok először róla és a már négyéves ex-gyerekemről :-). Becsapottság, pokoli egyedüllét volt amit érzett, amikor a kilenc hónapos gyerekkel otthagyta az apuci egy másik nőért. Az önállósodásának első lépése volt, hogy beköltöztetett engem, hogy ne szoruljon rá daddyre, ha ő melózik, vagy neaggyisten bulizik. Nehezen engedett fel, hisz vér angol, de a végére barátnők lettünk, és elsírta nekem, ha feltépődtek a sebek. Nagyon sokáig szenvedte a hűtlen apucit, főként hogy naponta találkoznia kellett vele - és mostanra (több mint 3 év után) jutott el oda, hogy mást is beengedjen. És amikor boldog vagyok valaki mellett, olyankor értékelődik fel a sok rossz tapasztalat, amiért hálás lehetsz - mert igazán tudod értékelni azt, ami jó. De persze főleg azért vagy hálás, mert "az összes eddigi véget ért" ;-)

Ha már nyaralás még mindig nincs elérhető közelségben, legalább egy új szerzeménynek örülhetek a lakásban, ami sokkal mutatósabb mint a jóöreg csúnyakopott ágyam, és első darabja a leendő szép nappalimnak. Egyedül a csúnya, ellenben ízléstelen kék szőnyegem az, ami még ócskábbnak mutat mellette. Laminált padlóért kiált a szép sarokülő, a padló pedig új gardóbszekrényért és tévéállványért és komódért fog kiáltani, azok pedig új számítógépasztalért, és ha mindez megvan, akkor nem élhetek tovább fali dekor és szép függöny nélkül. Mázli, hogy pont van a mellényzsebemben párszázezer dollár, és akár holnap is beszerezhetem mindezt, hogy egy ízléses és nekemvaló nappaliba térjek haza ezentúl :-S

napi BKV kérdés

Mennyire jóízűen eszed meg a frissmeleg csokistekercset a metrón ülve, amikor jobbról szemmagasságban, félkarnyújtásnyira egy szőrös valag vigyorog rád a lecsúszott farmerből, szemben pedig egy huszonéves csúnya lány merül el könyékig az orrlyukában?

Amikor még össze tudtunk gyűlni a Szimpla Kertben sokan. Amikor még nem távozott a barátaink fele a világ száz pontjára. Amikor minden távozót onnan búcsúztattunk, egyre fogyatkozva. Amikor az első érkező kapásból kikért egy nagy vízipipát, hogy szippantsunk almát közös pippantyúval. Amikor volt még vízipipa a Szimpla Kertben.

Azok mégiscsak szép nyári esték voltak, a rozzant székek között, a lampionok fényében.

Most az ittmaradtakat is nagyon nehéz összegereblyézni, vidékre mennek, hazamennek, fáradtak, máshova ígérkeztek, nincs kedvük.

Ezért valahol tartottam attól, hogy furcsa lesz így, kétszer kettesben a szimplában. És persze picit más is volt. Máshogy jó. Mert a négy az csak relatíve kevés - ha ilyen nagyszerű "alapanyagokkal" dolgozunk, semmi ok aggodalomra. Egy pillanat alatt elrepült három óra úgy, hogy észre sem vettük, csak meséltünk és boroztunk és nevettünk, és én úgy örültem, hogy ott vagyok, és hogy pont ott és pont ezekkel a külön-külön is olyan "igazi" emberekkel - pont volt az i-re, hogy a szakállas is beesett az utolsó harmadra. Ennél már csak egy jobb lehetett volna - ha van még vízipipa is. Akkor fényévekkel jobban ébredtem volna vasárnap, ha nem kínzatom a tüdőmet egész este sok cigivel a shisha helyett.

Spoiler újra

Lehetséges, hogy én vagyok az egyetlen Magyarországon, aki teletextből tájékozódik a filmekről. Pedig tök egyszerű, ha kíváncsi vagyok rá, h éppen mit nézek, és már fél órája megy, akkor onnan megtudom, h mi az alapszitu.
Rosszabb esetben annál sokkal többet is megtudok.
Múlt héten egy 16-os karikás filmről olvastam az m2 txt-n: családi nyaraláson folyóba vész a család kisebbik gyermeke, egy 5 éves kislány. A bátyja nem hajlandó elfogadni, hogy meghalt, és végülis igaza is lesz, mert a fagyisbácsi vitte el, aki ott leselkedett a feleségével, mert nekik meg annak idején tényleg folyóba fúlt a kislányuk, és kellett nekik helyette egy másik. Így hát becsempészték a kislányt a furgonba, és jól eltűntek egy másik városba a világ végén, ahol Anne Shirley a felszolgáló. Nade a báty meg mindezt jól kinyomozza persze.
Na most ha ott befejezik a szummázást, hogy a báty nem hajlandó elfogadni hogy meghalt, akkor talán ért volna legalább egy pici meglepetés a film közben.
Tegnap pedig ugyanúgy m2-n másik filmet kezdtünk nézni. Txt: Szőke kislány tanúja anyukája halálának, akit egy bajuszos sorozatgyilkos a szemei előtt végez ki. Aztán a kislányból 30 év múlva Szőke maca lesz, és nyomozó, és akkor megint felbukkan egy ugyanolyan módszerekkel dolgozó ölőgép, de héhé, nem az aminek látszik, ez NEM AZ a gyilkos, hanem tudjátok ki? Ugyanannak a bajuszos gyilkosnak a fia (ezt az infót egyébként a film utsó 5 percében tudnánk meg ha nincs a jótékony txt), jó mi? Nézzétek meg föltétlen!

"akkoris kivágom magam" bajnokság

- A Titanic nem is romantikus film!
- Nade akkor mi? Katasztrófa?
- Hát igen.
- Ugyan már, minden romantikus filmben van valami katasztrófa, vagy tragédia, nem figyelte még meg?
- Háttööö... nem hinném.
- Na, mondjon egy romantikus filmet.
- hmmmm... A szerelem hálójában!
- Na látja, ott meg belegabalyodtak a hálóba!

- Értse már meg, nem szeretem a napkrémet!!
- Értem. És meghalni, azt szeretne?
- (rövid rágódás) ... hát inkább, mint a krémet!

Apropó, spoiler

A gépész az egy jól megcsinált film, pont annyi feszültséget és szorongást vált ki, hogy még másnap is eszembe jusson. Dark movie (általam kreált kategória, de nem védettem le még), sok köddel és homállyal, ami a végén többé-kevésbé kitisztul, és kitágult pupillákkal lesed a mindennek az okát, és a szemed előtt felgyorsítva kibontakozó bűn és bűnhődést.

Nade. Amikor a Port-ízelítő mellé ezt a képet teszik fel, az azért mégiscsak előhozza az állatot (egy dühösen fújtató kölyökcsincsillával tudnám talán érzékeltetni) belőlem.

Vagy mondjuk a Titanicot reklámozhatnátok egy vízbefagyott Dicaprió fotóval. Vagy inkább a Hatodik érzék brúszvilisz képe alá: és a végén hahiszitek-hanem kiderül, hogy végig halott volt, eszméletlen!!! Ugyanez a Nicole Kidman kép alá a Másvilágot népszerűsítve. Érzitek, ugye. Nem szeretem én ezt.

Málnaóda

A málna nagyfokú önzést vált ki belőlem, de nem tehetek róla, annál finomabb dolog nincs a világon. Megveszem, besunnyogok vele az irodába, mer ebből az összes darabot, az összes száz grammot csakis én fogom megenni (ebbe persze beleszól kis újonckollega, aki három szemet is (!!) levámol tőlem, miután csúfosan lebukok konyhából kifelé jövet :-)) . Részben ezért zajlik le a bekebelező rituálé úgy, hogy a megmosott kisdoboznyi kincset leteszem magam elé a monitor és billentyűzet közé, és beveszem az elsőt. Majd gyors egymásutánban a másodikat, harmadikat, huszonegyediket, harmincadikat, amíg csak látok egy picit is doboz alján. De nem is tudnám máshogy, ha két kilót tennél le elém, akkor annyit ennék meg belőle egyszuszra, mert sosem elég.

Azért egy mms kedvéért megálltam egy pillanatra, mert a kincsesdobozban találtam egy mintegy szilvanagyságú, szív alakú díszpéldányt is - el kellett küldenem valakinek... ez azért mégiscsak nagyvonalúság, ugye.

netes hirdetés - ilyen egyszerű

Are you sexy? – Just enter your date of birth and find out now!

szpájver prodzsekt

Besenyő N. P. Istvánné aki vagyok (avagy Besenyő Naivan Pislogó Istvánné), jelentem tegnap esti felismerésem – a kémprogramok tényleg léteznek.
És nemcsakhogy léteznek - az én kis pici otthoni gépembe is bekúsznak pirosféreg módjára, és leszívják a megatitkos adataimat, miközben én egy fia vírustalanító-féregtelenítőt sem oltottam be a kis pécémbe…
de aztán a világ leghathatósabb szaksegítségével zöldféreggé válnak a kis piros genyók, és kisunnyognak onnan, ahol semmi keresnivalójuk nincsen.
Mer saját bejáratú szupermenem van, akinek szintén AZ a dolga… hogy helyettem gondolkozzon (sóóóhaj).

Aranyváros

Nyári reggel - then and now

Néha - így nyáron főleg - megáll velem reggel az idő, és eszembe jut, hogy is nézett ez ki mondjuk öt évvel ezelőtt. Vagy tíz.
(a képernyő lassan hullámozni kezd, majd elénk tárul egy tetőtéri szoba, a serdülés tüneteit mutató, reggeli napfényben szendergő, vékonka tizenötéves lánnyal az ágyban)
Reggel kilenckor kinyitom a szemeim, a madarak csicseregnek, a kutyánk hátul ugatja a két büdös macskát, habzó szájjal morogva-ugatva és körbe-körbe rohangálva a kenneljében, mert ezek a dögök direkt harminc centire a kerítésétől süttetik a hasukat.
Kinyitom a reluxát és az ablakot, és látom elbiciklizni előttünk a szomszéd Icanénit, aki már hazafelé tart a temetőből. Lassan-nemsietve lebattyogok a lépcsőn hálóingben, a kishúgom már rajzfilmet bámul a tévében. Anyáék persze dolgoznak, csak ketten vagyunk (senkisem mondja meg meddig tart a tévézés, hogy és mit együnk, mennyire vagyunk lustadögök és mérnem jut eszünkbe ezt és ezt lesikálni, felmosni, elrakni...) Bambulok a tesóval egy kicsit én is, aztán kitaszigálom reggelizni a teraszra. Reggeli után lehet hogy átöltözünk, lehet hogy nem, de biztosan lemasírozunk epret szedni, mert azt szeretjük, és mert van. A saját kertünkben.
Aztán fogom a könyvemet, és a kerti hintába telepedve olvasgatok egész délelőtt (én biztosan olvasok, a hugi szerintem sorozatot vagy zenetévét néz, néha bevakkantok, hogy hangot rá...), néha csak csukott szemmel engedem, hogy rámpirítson kicsit a nyári nap...
(lassú képernyőhullámzás, egy morcos, majd' huszonhat éves, vékonka nő néz vissza a tükörből - reggel fél nyolckor fekete szövetnadrágban és szaténingben próbál arcot rajzolni magának, és lélekben felkészülni a nyolcóra munkára)

Nyí-regy-hááá-za!!

Eddig azt sem tudtam, hogy Nyíregyházán létezik olyan, hogy lovassport (irul-pirul)... ergo tegnap, amikor a nemzetivágta-döntőbe csöppenve meghallottam, hogy bent vagyunk a döntős indulók között, nagyot kerekedett a szemem. Amikor pedig a kis piroshuszár-jelmezes fruska (Suták Vanda, Alexander nevű lován) első helyen száguldott be, akkor a szájam is eltátódott , utat adva az artikulálatlan örömsikolyoknak.

Betűszín interpretációk

Ezúton közvetíteném messziföldi barátnőim email-párbaját komment nélkül (talán csak annyi, hogy mentális gyengélkedés folytán nem vehettem részt a beszélgetésben sajnos... adalék a teljes megértéshez: gmail levelezőprogram konferencialevelezéséből válogattam ;-))

M: Mit vetettem hogy eppen NEKEM jutott a ROZSASZIN felirat?????????

Zs: Nalam te sarga vagy, es a B(…)i a rozsaszin...nalatok hogy van ez , lanyok?

E: Nalam te oan mustarszinu vagy zs, m lila, ma(...) zold, b(…)i meg nem rozsaszin, hanem oan ciklamenszeru, en oan bordoszeru...

Sztem a hajamhoz jobban illik az ezust, mint azt a szilveszteri kepek is demonstraljak, de nem kertem voros szonyeget a tiszteletemre, eleg lesz a 6fogasos vacsora, meg a szinhaz!:)

M: Jah akkor ez a szinvalasztas lehet teljesen random, hogym kihez mit rendel hozza, de tuti valami koze van a sorrendhez, hogy ki hanyadiknak valaszol. A multkor en kezdtem a levelezest es en voltam a zold, most meg nekem Ma(...) a zold. E, Te lila vagy, Zs mustar, A barna, ez az en interpretaciom:) Lehet teves kovetkeztetes, elofordul, hiszen BTKs voltam, nekem csak sokat kell beszelni a semmirol, az megy is :)

E: M, most uon szinuek az emberek nalam, mint nalad, mert most otthorol netezek, szal ezek szt mas gepen is valtozikk.... Most te rozsaszin vagy,en lila, zs tarosaqn mustar, mar mint a mustar...

Szerencse fia

A büdös emberek egyik fő jellegzetessége, hogy mindenhol ott vannak. Nem tudok olyan buszra, vagy trolira szállni, ahol ne magasodna fölém, gőzölögne mögöttem, bűzölögne előttem valaki. Próbálok arra gondolni, hogy ej no, hiszen az ő ferromonjaikra is biztosan bukik valaki... mint például Zsolt, kedves csoporttársam - kollektív olaszos fagyizás közben (fagyi stílusosan a Gelato-ból) a mellettünk lévő padon két idős csöves öregúr nótázgat, és iddogálja a flakonos-tablettás rettenetest.
A mi fagyit majszoló lányaink arcára odafagy a fagyiélvezet, mikor kíméletlenül ránktelepszik a gyilkos kipárolgás. Egymásra nézve fintorgunk, insegnante megjegyzi, talán odébb is állhatnánk... Zsolt (aki ezekből mit sem vesz észre) : - Hmmm, érzitek? Valahol grilleznek!

Ez ma már a harmadik! De megint eszembe jutott egy nagyon fontos életbevágóság:

Nálunk a Berényi Dani szereli a klímát. Nálatok?

megj: újabb bizonyíték a meglepően jó arc-asszociációs képességemre. Gina szemberöhögött, mikor kinyögtem, hogy dehát ez itt... ezt én ismerem!! És most az egyszer nemcsak a kísérteties hasonlóságra világítottam rá, mint annyiszor (csak úgy futkosnak fel-alá a magyar Mulderek, Kate Nashek, Adriano Celentanók :-)) , hanem hogy ez tényle g a Dani. A klímabiznisz jobban megy a barátokközt biznisznél. Persze nem biztos. ;-))

Szájharmonikázó csöves járkál a keleti pénztárak kígyózó sorai között. Ez önmagában kipattintja a fantombicskát a zsebemben, és pattanásig feszült idegekkel szuggerálom, hogy a közelembe se jöjjön. Nem tudom sajnálni, kéretlenül sündörög-bűzölög bele a tehetetlen ácsorgók arcába, és kuncsorog, előbb csak kedvesen kérdi néhánnyal mögöttem álló lányt, hogy milyen dalt játsszon neki. A "semmitmondó" NEM az bátorításnak minősül természetesen. - Na de mégiscsak, valami alkalomhoz illőt, mondjon valamit!
A mögöttem álló középkorú nő hátrafordul: - A hölgy azt mondta, hogy nem, nem hallotta?
- Hát magához meg ki szólt? Háááde már magának meg milyen érdeke fűződik ehhez? Nem magához beszélek, a hölgyhöz beszélek! De maga székely, ugye? Naná, há mingyá gondoltam, azok bezzeg egy lyukas garast nem adnak soha.
Innentől kezdve hangos hőbörgés és kiabálás, mindenki megkapja, hogy a fene a pofájukba, hogy egy szaros 20-ast vagy 50-est nem tudnak beledobni ebbe a pohárba!
Egy ekkorka paraszthajszál választott el, hogy megszánjam szegény szerencsétlent, és dobjak néhány súlyos érmét abba a pohárba...:-S

ikezem vagy ikezek, vagy mik ezek?

Van az az örökszabály, hogy eszem-iszom-játszom-alszom. Meg az átkoskövület tanárnénik, akik bebetonozzák az agyunkba, hogy ezt csak így és sehogy máshogy.
Aztán van a félálomban hallgatott nyelvészműsor, amelyik az azér-mer-aszontamnál kicsit jobban hangzó magyarázatot ad az örökszabály hülyeségvoltára. Határozatlan tárgy előtt eszek, határozott tárgy előtt pedig eszem. Eszek valamit, megeszem a kalapom. Eszek egy almát, eszem az almát. De....... mit válaszolok enni igével arra, hogy mit csinálsz???
Mit csinálsz?
Eszem.
Mit csinálsz?
Eszek.
És alszom egyet vagy alszok egyet?

Re: elnemmossa