"i guess we all have to date some that are not too good in order to meet Mr. Right!!!!"
Nyilvánvalóság, triviális, de most nagyon betalált, hogy ex-főnök-anyukám is megtalálta, akit keresett, hosszú hónapok óta most hallok először róla és a már négyéves ex-gyerekemről :-). Becsapottság, pokoli egyedüllét volt amit érzett, amikor a kilenc hónapos gyerekkel otthagyta az apuci egy másik nőért. Az önállósodásának első lépése volt, hogy beköltöztetett engem, hogy ne szoruljon rá daddyre, ha ő melózik, vagy neaggyisten bulizik. Nehezen engedett fel, hisz vér angol, de a végére barátnők lettünk, és elsírta nekem, ha feltépődtek a sebek. Nagyon sokáig szenvedte a hűtlen apucit, főként hogy naponta találkoznia kellett vele - és mostanra (több mint 3 év után) jutott el oda, hogy mást is beengedjen. És amikor boldog vagyok valaki mellett, olyankor értékelődik fel a sok rossz tapasztalat, amiért hálás lehetsz - mert igazán tudod értékelni azt, ami jó. De persze főleg azért vagy hálás, mert "az összes eddigi véget ért" ;-)
Sailing - Balaton
16 éve
2 megjegyzés:
De ez olyan furi, en nem kivanom egyik volt kapcsolatomat sem a pokolba, mindegyikbol sokat tanultam es sokat kaptam toluk. Igazan nem vagyok halas h vegetertek, persze jobb lett volna ha orokke egyutt bekessegben, de ez mar nem igy van.
ez mind igaz, amit mondasz, csak a lényeget nem érted, kisanyám :-)
sokat tanultam belőlük persze, de ha nem értek volna véget, akkor nem ismerhettem volna meg azt, akit a tapasztalatok fényében még többre értékelek.
Megjegyzés küldése