Tehát itt van ez a boldogságos esemény, a költözés, ami mellett azért döntöttünk, mert bár ideiglenesen leszünk ott néhány évre, szinte kizárólag előnyei vannak. Nyugalmunk lesz, kevesebb szmog, több fa, több együttlét, jóval nagyobb biztonság, nulla kutyakaka az utcákon, a ház előtt, nyári reggeli és kávézás az udvaron, miközben kutyák sündörögnek körbe, hétvégén napozás és olvasás a saját udvarunkon. Mindeközben nem mellékes, hogy a lakásomból pénz folyik be, és közös gyűjtögetéssel hamarosan beruházhatunk majd közös fészekrakásba egy másik nyugodt helyen, ami valóban a miénk lesz. Ez az egyik oldal, a napos oldal.
A hátránya? Hogy cirka 10 négyzetméterrel kevesebből gazdálkodhatunk az új otthonunkban, amely még így is bőven elég lesz kettőnknek, sőt alkalmasint vendégeimnek is.
A nagyobb hátrány, hogy anyámmal az eddigieknél is jobban elmérgesedett a viszony a döntésemnek köszönhetően. Épp ezért május eleje óta nem mentem haza, őt nem tudtuk rávenni, hogy fel
fáradjon meglátogatni - most olyat teszek, amit nem szoktam, bemásolom a libarátnőimnek frissiben írt beszámolómat arról a májusi hétvégémről, mert mementót kell állítanom róla - emlékeznem kell, hogy SOHA ne válhassak ilyenné:
Huhh én túlvagyok az utóbbi évek legpokolibb hétvégéjén - természetesen a családomnak köszönhetően. Anya a teljes arzenált bevetette, kiabált, rágalmazott, bőgött, fenyegetett, zsarolt. Hogy eltérítsen a költözési szándékomtól, amiben az ő üres és nevetséges érvei természetesen nem tudnak megingatni, fogalmam sincs mit képzelt. Tudniillik hogy tudok 1 év után így megbízni egy pasiban, és bármi kiderülhet róla (az indítás volt a legviccesebb, az Enough! - Jennifer Lopezes filmről jutott eszébe a pasim, hogy látod-látod, évek múltán is kiderülhet a pasiról, akiben megbíztál, hogy egy rohadék bűnöző :-))))), és hogy tudom a kuporgatott pénzükből vett lakást otthagyni stb-stb. Szombat este kezdtünk, és hajnal fél3-kor fejeztük be, hát eléggé megviselt - anya előtt még úgy-ahogy tartottam magam, és visszapattintottam a f**ságait, meg visszaugattam nem túl szép hangnemben, de mikor 11 körül felhívott, neki fél órán keresztül bőgtem...
És hát ugye nem is ezért mentem haza, hanem mert 50 éves szülinapja volt a muternak, tesóm szervezett meglepi családi éttermi programot, tortát rendelt, én ajándékot vittem. Természetesen ezt is elbaszta. Reggel már elkezdett sütni-főzni (világfájdalmas arccal persze, még mindig az éjszakai ugatás hatása alatt), tesóm meg mindenképp le akarta állítani, de a végén csak ki kellett böknie, hogy azért ne főzz anyám, mert étteremben eszünk. Micsodaaa? Ki ne találjátok, dehogy megyek étterembe, nem fogok jópofizni, meg színészkedni, szó sem lehet róla. Nemnemnem és nem. Majd lesztek ti is 50 évesek, majd megtudjátok, milyen is az.
Szóval kézzel-lábbal tiltakozott, tesóm szegény könyörgött, megalázkodott, hogy mégiscsak bólintson már rá, léccilécci hadd szerezzünk már örömöt, ott lesz az egész család, mamáék is. Hajthatatlan volt, és már én is azt mondtam tesónak, hogy jobb is ha nem megyünk, tényleg mi jó sülne ki belőle. És abban a pillanatban h tesóm bement a szobába a telefonhoz, és tárcsázta az éttermet h lemondja, belibbent utána a muter, és kegyesen lerakatta vele a telefont, mondván najó egyefene, elvihettek étterembe. Na nekem ez volt az utolsó csepp, teljesen kiborultam, mondtam hogy átmegyek mamáékhoz, hogy lássam őket (és megkaphassam mamától is a fejmosásomat költözés témájában), aztán meg menjetek étterembe, de nélkülem, én nem szállok be anya szemét kis játékába, én nem tudok csak így váltani egyik percről a másikra, és felszabadultan szülinapot ünnepelni, miután mindkettőnket megalázott, leszarta hogy csak neki szervezkedünk hetek óta, aztán örülnöm kellene, hogy mégis hajlandó beadni a derekát...
Aztán már ő (anya) kérlelt engem, hogy légyszíves ne csináld, most már gyere az étterembe, de nekem minden sejtem tiltakozott ellene. A vége az lett, hogy mégis otthon maradtunk, és mégis ő főzött a szülinapján, épp amitől meg akartuk kímélni. Hát nem volt vmi jó a hangulat, de mivel utálok haraggal eljönni, még odaadtam az ajándékot, és akkor megölelgetett, meg kivitt az állomásra, és búcsúzóul bocsánatot kért. Ezt is megértük, basszus. De nekem nem a bocsánat kéne, hanem a cirkuszmentes családi hétvége...
