Zökk

Az a legnagyobb gondom, hogy újból buszoznom kell reggel, és szaladni és bukdácsolni, hogy megvárjon a sofőrbácsi, majd fogat szívni, hogy heringesen utazhatok.Kicsit olyan, mintha egy fontos részemet szaggatnák ki belőlem. Azt a részemet, ami reggel csacsog az autóban, álmosan megsimogat egy még álmosabb arcot, vagy lenyugtatja a közlekedési fennforgások miatt háborgó drájvört. Azt a részemet, amelyiknek reggel muszáj az élet fontos kérdéseiről értekeznie (úgymint ordító nyelvhelyességi hibák plakátokon, idióta autósok, gonosz gyalogosok, elvetemült biciklisták, kire hasonlít az a pasi az út szélén, vagy mennyire püffedt reggel az arcom stb.) , nevetgélnie, egyezményes jelre megadni az egyezményes választ, és megfelelőképp elbúcsúzkodnia, hogy jól indulhasson a nap.
Nehezen viselem, ha egy ilyen fontos napi rutin kiesik, mert muszájból ki kell esnie... szóval ez a legnagyobb gondom, hogy szavam ne feledjem. Ez legyen a legnagyobb gondom. Jó nekem.

Nagyváros-kór

Vidéki szemem nincs hozzászokva ahhoz az őrülethez, amit Pesten látok. Ezúttal szó szerint őrület. Úton-útfélen zavart tekintetű férfiakba, magukban motyogó, rosszabb esetben hangosan szitkozódó nőkbe botlom. Sok a furcsa, ijesztően megviselt és kényszeres, rángásos, megkattant városlakó, akiknek félek a közelébe menni is. Amikor pedig olyat hallok, hogy életerős, bulizós, huszonéves srác napokon belül összeomlik mentálisan, az még inkább dermesztő és letaglózó.
Belül sejtem, hogy ez részben nagyvárosi betegség. Mindenkinek meg kell találni azt a kapaszkodót, ami segít, hogy megőrizzük a méltóságunkat, józan eszünket ebben a stresszel teli forgatagban, a követhetetlen sebességű és összemosódó hétköznapokban, amikor kíméletlen egymásutánban érnek harsány és elemi erejű impulzusok.
Tudni kell kikapcsolni, ellazulni egy ilyen ideget próbáló nap után, a kilátástalannak tűnő jövőben is muszáj találni valamit, amiben hihetsz, ami értelmet ad, amiért érdemes... Ezért kell egy igazi kuckó, ahol jól érzed magad párral vagy anélkül, munka után. Egy forró fürdő gyertyával, egy (szigorúan egy) pohár vörösborral. Vagy egy kedvenc könyv, vagy sorozat teával és puha pokróccal, az olvasólámpa meleg fénye alatt. Vagy épp konditermi leugrálása, margitszigeti lefutkározása a feszültségnek, és lehetőség szerint minél gyakoribb kiszakadás innen erdőbe, hegyekbe, tópartra - el innen, mert hosszú távon nem egészséges itt, érzem.

Office boredom

Én:
Luk A., beszélnünk kell.
Hallottam, hogy 47 percen keresztül kedélyesen csevegtél Szkjúzival. Igenis, negyvenhét.
Időnként harsányan fel is nevettetek. Sajnos bármennyire is hegyeztem sasfüleimet, nem hallottam, miről beszélgettetek,
de nekem ez nagyon rosszul esik , értsd meg.
Főként azért érint kellemetlenül, mert abban a hitben éltem eddig, hogy osztod a véleményemet, miszerint ebben
a fiúban semmi humoros nincs, tenyérbemászó képpel trappolja naphosszat az irodát, lusta és felelőtlen, a haja szálának kihullásából is képes hosszú
ámde véresen unalmas történetet kerekíteni, mindezt viccesnek beállítva, és bugyborékoló öblös röhögéssel zárva silány mondatait.
És ráadásul még csunnya is.
Szeretném, ha megmagyaráznád, hogy akkor mi a bánatos
picsámon tudtál HANGOSAN röhögni, és pont ővele?!! Mikor én is itt vagyok, csak tizenhat lépésre tőled, és én
még tudom is, hogy mi fán terem az a vicc! A viccfán! Haha, ez jó. Látod, ez is bizonyítja fejlett humorérzékem.
Nekem sem kellemes, hogy erre kényszerítelek, de döntened kell. Szkjúzi, vagy én. Én, vagy Szkjúzi.
Kérlek értesíts a döntésedről, minél előbb. Bízom józan ítélőképességedben.

Tisztelettel,
megbántott kolleganőd.

A:
már nem bírom sokáig…
te vagy az igazi :-)
kulcsszavak:
bakker,
faja
minta a picsa
izé
iszonyat dúrva

Ömlesztve

- Dan in Real Life: hollywood, romantika, vígjáték meg minden, de Steve Carrell és Juliette Binoche külön-külön is szívem csücskei, hát még így együtt - (szinte) életszerű, vicces, urambocsá' könnyfakasztós is, de a közönség egyenvigyorral távozott a teremből ha jól láttam.

- az ideális testsúly kalkulátor* szerint 12,5 kilót kellene felszednem még. Brutálisan hangzik, ugye. Pálcikanő-képzetem támadt magamról ez alapján, közölték még, hogy a táplálkozási zavarokból adódó problémák engem hatványozottan veszélyeztetnek, ne sajnáljam magamtól a kalóriákat stb. Könyörgöm, sosem éhezem! Pörkölt-nokedlis ebéd után most nyomtam be a Twixemet... jól érzem magam így ahogy vagyok, eszem, nyüzsgök, szeretek, úgyhogy nem kellenek a kilók.

- süssfelnap hangulatban vagyok, ma különösen. Nem kívánok sokat, a hideg maradhat, jól beöltözöm, reggel pedig direkt jólesik, hogy erősen be (és össze) kell kucorodni a takaró alá, ami a testmelegünktől finom meleg. Azt se bánom, hogy napokon belül elő kell halásznom a csizmáimat, mert összesen kettő használható átmeneti cipőt találtam raktárkészleten. Csak a fény, csak a fény!! Azt kérem vissza ASAP.

- Sz. bébinek ezúton is köszönet a sok, pezsdítés céllal nekem gyűjtött wake-up dalért. Joan Jett, The Cure, Pulp, Aretha Franklin vagy Guts, mindenkinek kell egy dal, egy kapaszkodó, ami ilyen napokon is fenntartja az egészséges vérkeringést, amitől a zebrán táncolva megy át a fásult utcanépe. Mint az Ally McBeal-ben.

*feladtam, nem tudom eldönteni, a 3 szó közül melyik kettőt kell egybeírni, vagy kötőjelezni, egyáltalán kell-e...

Most meg a bugyis ügy mintájára iwiw-en keres meg valaki tökismeretlenül, és elhív egy fősulis kirándulásra, jó lesz, buli lesz, menjek, még olcsó is. Ja és mégvalami, ha véletlenül lennék olyan eszement, hogy nemet mondok a kihagyhatatlanra, feltétlen írjak fel az üzenőfalukra, hogy jól tudják menedzselni a programot.... ezt mégis hogy???

Nyuszifaktor

Gyomorgörcs, fojtott düh… főleg magamra, legnagyobb ellenségemre. Amikor
pofátlanul rádlőcsöli a kollegád a saját feladatát, mert nem ér rá a traccsparti közben
azzal foglalkozni. Amikor visszadobja neked a kis cetlit, hogy ezt pont te is meg tudod csinálni (bár nem a te dolgod).
Amikor a többi jelenlévő kollega közül az egyik cinkos és kaján vigyorral nyugtázza, hogy pont ezt érdemlem,
úgyis csak lábtörlő funkcióm van a cégnél, a másik pedig zavartan néz hol rám, hol a cetlit elegánsan visszanyújtó
úriemberre, láthatóan agyalva, hogy most ez komoly-e, tényleg hagyja-e hogy én csináljam. Tényleg hagyja.
Na akkor én…
A.) elegánsan visszaadom, mondván kedves xy, ehhez sajnos nem értek, ám a te rutinoddal bizonyára secperc alatt meglesz a dolog
B.) halkan, ám ellentmondást nem tűrő határozottsággal közlöm vele, hogy engem nem lehet hülyére venni, it’s not my fuckin’ cup of tea, egyébként is úgy látom pont ráér
C.) kaján vigyorral lendítem lábam, és belehelyezem piciny lábfejemet a szájába, majd miután lerúgtam a manduláit, a lendületből marad még a másik kollegának is, fülöntaposom, csak hogy értse, nem én vagyok az, akivel szórakozhatnak
Ehelyett balekságom teljes tudatában, nagyot nyelve vonulok el a kib@szott cetlivel… említettem már hogy képtelen vagyok spontán, megfelelő lélekjelenléttel reagálni engem ért inzultusra? Micsináljak, tarkólövés? :-)

Fiktív bugyik

Van ez a bugyiküldő szolgálat. Egyszer nemtomhonnan kezembe került egy hirdetésük nagyon szép bugyi-melltartó együttessel. És nagyon olcsón. Kellett nekem, rendeltem, kaptam, szép. Mellé pedig kaptam egy nagyon kedves vevőseggnyaló képes levelet, hogy reméljük tetszik, mert innentől kezdve meghatározott időközönként küldünk majd ilyeneket, csekkel persze. Ha nem kell mégse, akkor se nem van gond, tessék csak szíves lenni betelefonálni, hogy nem tart igényt több bugyira.
Perszehogy nem kell, de nem telefonáltam, mert sokezer fontosabb dolgom van, például a körömpiszkot távoltartani a körmeimtől.
Valamelyik nap a postaládámba dobva találtam a következő adagot három, általam értelemszerűen sosem igényelt bugyival. Ismét megcsapott a rídörsz dájdzseszt bűzös szellője, szemforgatva raktam be a telefonszámukat a táskámba, hogy najó, majd megkérdem, hogy és miként kívánják, hogy visszaküldjem. Mire a Központi Agy feltette a százezer dolláros kérdéssort:
- Névre szóló ajándékot akar visszaküldeni?
- Igen, mert írták, hogy...
- Kérte ezt maga?
- Hát nem...
- Aláírt valamit, hogy átvette?
- Háááát nem, a postaládában volt...
- Szóval megkapta maga ezt a csomagot?
- Ööö..
- Megkapta?
- Nem, nem kaptam én semmitse...

Budapest megmentője

Tombol odabent az undok kismalac énem*.
A kismalac kezét dörzsölgetve veszi kézbe tömegjobbító fegyverét. Gonosz vicsorral veszi szemügyre az utca népét, célpontokat keresve. Lőn:
- A pesti galambpopuláció 85-90 %-a. A fegyver esetükben tömegpusztítóvá válik, tudja mi a dolga. Eredmény: néhány lézengő, megszeppent és megfélemlített szarógalamb sunnyogva próbál láthatatlanná válni a járókelők számára.
- A pesti galambetető néni jelenség megszüntetése. A fegyver egyszerre tünteti el a morzsával, magvakkal teli zacsikat a nénik kezéből, otthonából, tudatából.
- A pesti hajléktalanok utcáról való kíméletlen likvidálása. Dolgos kis kezeikbe válogatott munkaeszközök kerülnek, amiket nem félnek használni. Zavaros tekintet, szesztől duzzadt orr, gyilkos kipárolgás, szakadt ruha, zsírtól és élősködőktől ragacsos haj a múlté, rendezett külső, civilizáció-konform viselkedés (úgymint: folyó és pottyanó ügyek emberektől elzárt helyen való intézése, köpet szájban tartása, takony zsebkendőbe helyezése, kéregetés teljes mellőzése).
- A Maltertudományi Egyetem kőmíves szakán a "füttyögés és hujjogatás építkezés mellett elhaladó, puncival rendelkező személyek után" című szigorlati tárgyának azonnali eltörlése.
- Büdös emberek füstté váljanak. Szagtalan füstté.
- Ízléstelenül öltözött, szegényes lelkületű emberek zarándokoljanak örökre Kiszelfalvára, ahol boldogan és büntetlenül róhatják az utcákat a városnép asszonyai rövid birkafrizurával, ukrán eredetű ciklámen mystic-rúzzsal csókos szájukon, pici aranykarika fülbevalóban, válltöméses fehér blúzban, sötétkék répafarmerben és adiados fehér tréningcipőben.
- Közhelyeken méltatlankodó, gyalázkodó és türelmetlenkedő embertársaim Bbbbeng! lövettesenek ki a Lipótbolygóra.
- a száguldozó-satufékező buszsofőrök kapjanak minden leszálló utastól egy maflást a fültövükre. Lehetőség szerint szívlapáttal.
- a mazsolák gyorsuljanak fel.
- a mocskot és vért fröcsögő kigyúrt tarfejek nyelve bénuljon le, végtagjaik fonnyadjanak meg.
- a 12-14 évesen aktív szexuális életet élő kölykök puncija gyógyuljon be/fütyköse használhatatlanul fityegjen 18 éves korukig.
- a városi "szarok bele"-kutyatartókkal ez történjen.
- a fogatlan dolgozó nők, akik estéiket 4 éves kislányukkal való alpári üvöltözéssel töltik (értsd: kurvanyádnebőgjél, mérnemalszolmárhogyrohaggyálmeg stb.) jussanak a kigyúrt tarfejek sorsára...

Nem folytatom, mert baljós előérzetem van, hogy a csodafegyveremmel a végén mindenkit leamortizálnék vagy agyonütnék, aki nem rám hasonlít (hogy verné ki a ragya az összes ilyennek a deviáns csúnya orcáját :-))

*Agresszív hangulat oka: kialvatlanság, menstruáció, esős szürkeség, ágyfrizura.

Szusi

Vasárnap este hétkor kapucsengő vinnyog, elkerekedett szemmel nézek pasimra, hogy ez meg ki és főleg ilyenkor...
- Igen, tesssék.
- J'estét, küldeményt hoztam.
- Nekem? Milyet?
- Ajándék.
- (végigfut az agyon a rídörsz dájdzseszt, meg hasonszőrű kéretlen ajándékok, amik nem is igazán ajándékok, viszont jár velük majd a sok szép sárga csekk, miután átvetted) . - Nade én nem kértem, az biztos!
- Étel van benne, ki van fizetve.
Közben hátulról elbődül a sunyiban lapuló, hogy: - Engedje beeee, én tudom mi ez...
És felcaplat a fekete wasabi-küldönc a két teli tálcával, én meg vigyorgó kelepcetudat-arckifejezéssel vonom kérdőre a mindentudót. A szálak Ribbon és Robbin házatájára vezetnek, akik tudták, hogy ez hiányzott még ahhoz, hogy teljesértékű életet élhessek :-) Így hát átsegítettek a tűzkeresztségen utószülinapi ajándékként, imádtam őket, főleg Ribbanyát, hogy így összeszervezte a hátam mögött, pasim pedig hasonló profizmussal intézett úgy mindent, hogy semmi ne rontsa el a meglepetésem. Ezt szeretem. :-))

Esszé kötelező öröktémában

Legfrissebb híreink: Zsanett férjhez ment, egy nappal a szülinapom előtt. Nem ütődtem meg a dolgon, egyre több ismerős/barátnő elkel. De az sem érintene lesújtólag, ha nekem hivatalosan nem kötnék be a fejem. Továbbra is tartom ugyanis, hogy a boldogságom sosem múlhat olyasmin, ami gyakorlatilag csak formaság és tradíció.

Beszélgetek ilyesmiről a csajokkal, és mindig arra jutunk, hogy az ő érveik nekem nem tűnnek ésszerűnek, ők meg azért is kötik az ebet a karóhoz (igazából a szerelemhez sincs túl sok észérvem, de abban megszállottan hiszek:-)), és sorolják, hogy

a.) dehát ez ősidők óta így megy,

b.) így papírom is van arról, hogy hűségesnek kell lenni,
c.) keresztény neveltetés,
d.) aki ellenzi és elhatárolja magát az egésztől, az biztos hogy sunnyog, és kiskaput akar hagyni magának,

e.) mindenki előtt kimondjuk és hivatalossá tesszük a szerelmünket

f.) dehát óvodás kora óta minden lány erre vágyik,

stb., de a legütősebb érv az anyukámtól hangzott el (aki köztudottan elvált, egyetlen férfi szavában sem hisz): a sokéves kapcsolatom idején fáradhatatlanul zaklatott, hogy mikor kötjük végre össze "életünk vonalát". Megkérdeztem tőle, hogy ugyan mitől is lenne úgy jobb nekem, éccsanya? Idézem: " mert ha elváltok, muszáj fizetnie gyerektartást". Értem anya, máris futokszaladok fiúkérőbe :-))

Közben én nem akarom és nem tudom elfogadni, hogy a párom azért maradjon mellettem akár boldogtalanul is, mert hivatalosan, országvilágnak szétkürtöltük, hogy igenis mi tökre szeretjük egymást, és istenbizony sose csalom meg, mindig mellette leszek, ásó-kapa-sírgödör meg minden. Szerintem bőven elég ha ezt az a két ember tudja, akire valójában tartozik. Én biztos vagyok benned, naponta megerősítesz abban, hogy szeretsz, miért törődjek azzal, hogy ezt a világ tudomására is hozzam egy gyűrűvel és egy ceremóniával, ahol olyasmit fogadunk meg, aminek ma már nem sok hitele van. Nekem, aki előtt nincs egy boldog életfogytig tartó házasság mintája, még kevesebb a hihetősége ennek. Anyáék elváltak, nagyanyáimnak keserves élete van/volt a férjeik mellett... én huszonhat évesen sokkal több boldog évet tudhatok magam mögött, mint ők bruttóban összesítve.

Persze ez sem az az érv, amivel a kiccsaládomra hatni lehet :-), nagyanyám sokallja az eddig fogyasztott pasimennyiséget, bordélyházról meg erkölcsről beszél, meg hogy higgyem el, csak a szűz lányokat nézik valamibe a férfiak. De ez egy másik hosszú értekezés témája lehetne.

Nade a fentiek ellenére tudjuk, hogy nem vagyok a tűzönvízenát elvek embere, és mégiscsak tudok olyan mellette szóló érvet találni, ami meg tudna puhítani majd egyszer. Vegyük például az olyan technikai érveket, mint hogy a gyerek az apja nevén legyen (ez a procedúra tudtommal sokkal bonyolultabb élettársi kapcsolatnál), vagy ha hitellehetőségben jobban járunk. Ennél kedvesebb indok, hogy fehérruha, és szépek vagyunk és boldogok, és ezt velünk ünneplik a barátok és a családjaink, és milyen jó ok ez arra, hogy sok szerettemet egy fedél alá hozzam egy felejthetetlen bulira. Ez így mégiscsak sokkal jobban hangzik.