Alanis

Már évek óta él a szent elhatározás és eskü és istenbiza, hogy olyan világkatasztrófa nem történhet, hogy ha Alanis Morissette Budapestre jön ne vegyek részt a koncertjén. Aztán mégis megtörtént valami még annál is rosszabb kb. 3 éve. Koncertet adott a MP-ban, én meg 300 kilométerrel arrébb szívtam a fogam és nyüszítettem, hogy nem engedhetem meg magamnak hogy betartsam a szent fogadalmat, 16 ezer pengő a szegény diákhitelből tengődő bölcsészkisasszonynak way too much volt. De már akkor megálmodtam, hogy a Szigeten látjuk még egymást, ez még nem lejátszott meccs...

Apró csalódás, hogy természetesen alig látszik ki a földből (ill. színpadból), és az utóbbi évek magánééleti válságai (nyilván bulvárt is olvas, aki valamit is ad magára :-)) többek közt fenéktájon is szembetűnők. De amint megszólalt azon a tiszta szép hangján, hol érdekeltek ezek engem... teli tüdőből üvöltöttem a Hand in my pocket-ot, a Oughta Know-t, tolultak az emlékek a Head over Feet-nél (amikor minden este ezzel altattam el Noah-t, hol cd-ről, hol saját torokból halkan; amikor valaki másnak ezt énekeltem csak úgy, mert így éreztem), eufóriában figyeltem, ahogy helyette énekli a sokezres tömeg az Ironic-ot... és a végén természetesen Thank You... nekünk van megköszönnivalónk, na.